Obama: Afrika mozgásban van

Nairobi |

<p>&quot;Afrika mozgásban van&quot; - jelentette ki szombaton Kenyában, apja szülőhazájában Barack Obama amerikai elnök egy gazdasági fórumon.&nbsp;</p>

A kenyai elnökkel közös sajtótájékoztatón emberi jogi kérdésekre és a korrupció elleni küzdelemre is kitért.     "Ide akartam jönni, mert Afrika mozgásban van, Afrika a világ egyik legnagyobb, legerősebben növekvő térsége" - mondta az amerikai elnök egy nemzetközi üzleti fórum megnyitóján.     "Az emberek kilábalnak a szegénységből, emelkednek a jövedelmek, nő a középosztály, a fiatalok, mint önök, felhasználják az új technológiákat, hogy megváltoztassák az afrikai üzletvitelt" - tette hozzá.     Az amerikai elnök látogatására lezárták a kenyai főváros egy részét, ahol az as-Shaabab szomáliai terrorcsoport több látványos merényletet hajtott végre az elmúlt években.      Uhuru Kenyatta kenyai elnök is úgy vélte, hogy a Globális Vállalkozási Csúcstalálkozó elnevezésű üzleti fórum megszervezése is egészen más képet mutat Afrikáról, mint ahogyan a sajtóban általában lefestik.     "Az afrikai reménytelenségről szóló szólam hamis, sőt valójában sohasem volt igaz" - mondta a kenyai elnök, amikor Obamával az oldalán megnyitotta a fórumot.     Az amerikai anyától és kenyai apától Hawaiiban született Barack Obama pénteken érkezett Kenyába, ahol 2009-es hivatalba lépése óta először jár. Kenyában ma is számos rokona, közöttük idős mostohanagyanyja él.      Barack Obama szombat délután Uhuru Kenyattával gazdasági és biztonsági kérdésekről tárgyalt. A találkozót követő közös sajtótájékoztatón Obama nem rejtette véka alá, hogy nem mindenben ért egyet a kenyai kormánnyal, különösen a homoszexuálisok jogainak kérdésében nem.      Kenyában akár 14 évi börtönbüntetéssel sújtható az azonos neműek nemi aktusa.      Obama saját, afrikai amerikai származására rámutatva felidézte az Egyesült Államok rabszolgatartó és szegregációs múltját, és úgy fogalmazott: fájóan tisztában van azzal, hogy az amerikai történelemben a törvény nem mindig kezelte egyenlően az embereket. "Amikor egy kormány elkezdi különbözőképpen kezelni a polgárait, akkor ez a rossz szokás elharapódzhat" - tette hozzá.     A kenyai államfő kitérően válaszolt, azt mondta, "nem igazán a melegjogok jelentik a kenyaiaknak a legnagyobb aggodalmat".     Az amerikai vezető a terrorizmus elleni harccal kapcsolatban is hangsúlyozta az emberi jogok tiszteletben tartását. A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet egy idei jelentése szerint az as-Shabaab terrorszervezet elleni fellépés keretében a kenyai hatóságok bírósági ítélet nélküli kivégzéseket, kínzást és más súlyos visszaéléseket követnek el. Kenyatta azt hangsúlyozta, hogy a terrorizmus "egzisztenciális fenyegetést" jelent Kenyára nézve. A kelet-afrikai országban az al-Kaidával kapcsolatban álló as-Shaabab 2013-ban véres merényletet hajtott végre egy nairobi bevásárlóközpont ellen, amelyben 67-en haltak meg. 2015 áprilisában 148 halottja volt az északkelet-kenyai garissai egyetemen elkövetett támadásnak.     Barack Obama a korrupció elleni fellépést is szorgalmazta, úgy vélekedett, hogy a korrupció lehet az egyik legnagyobb akadály, amely a kenyai gazdasági fejlődés útjába állhat.     Obamát mintegy húsz parlamenti képviselő és 200 amerikai befektető is elkísérte. Az első vállalkozási csúcstalálkozót 2010-ben tartották a Fehér Házban. A mostani az első alkalom, hogy a találkozót egy fekete-afrikai országban rendezik.     Biztonsági téren az Egyesült Államok Kenya fontos partnere. A kelet-afrikai országban az al-Kaidával kapcsolatban álló as-Shaabab 2013-ban véres merényletet hajtott végre egy nairobi bevásárlóközpont ellen, amelyben 67-en haltak meg. 2015 áprilisában 148 halottja volt az északkelet-kenyai garissai egyetemen elkövetett támadásnak.     Obama pénteken érkezett a kenyai fővárosba, délután az amerikai nagykövetség ellen 1988-ban elkövetett pokolgépes merénylet helyszínén helyezett el koszorút, az éjszakát pedig apja családjával töltötte. Kenyából vasárnap utazik tovább Etiópiába, afrikai útja második és egyben utolsó állomására. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?