Nyomozás indult a népszavazási balhé miatt

Budapest |

<p>Nyomozást rendeltek el a február 23-án a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) történtek miatt - közölte a szocialista Nyakó István pénteken az MTI-vel. A rendőrség megerősítette a nyomozás elrendelését.</p>

Nyakó István elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a nap folyamán azzal kereste meg, hogy elrendelték a nyomozást az NVI-nél történtek miatt.

A BRFK pénteken a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen - tudatták az MTI megkeresésére. 

Az MSZP-s politikus közlése szerint hétfőn tanúként hallgatják meg az ügyben; két nappal korábban még feljelentés-kiegészítés ügyében kereste meg a BRFK.

Nyakó István azt vélelmezte, hogy a Kúria csütörtök este nyilvánosságra hozott döntése játszhatott közre a nyomozás elrendelésében. 

Kitért arra, hogy felülvizsgálati kérelmet fog benyújtani a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) két, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos határozata miatt. Hozzátette: az egyik határozattal Erdősi Lászlóné népszavazási kérelmét hitelesítette az NVB, míg a másik határozattal elutasította az ő, a vasárnapi boltzár eltörlését célzó népszavazási kezdeményezését. Megjegyezte, már csak azért is kérni fogja a felülvizsgálatot, mert értelmezése szerint a Kúria határozatában erre "felkérte".

A Kúria honlapján csütörtök este nyilvánosságra hozott határozat szerint múlt kedden az NVI-nél tartózkodó ismeretlenek akadályozták az MSZP-s politikust jogai gyakorlásában. 

A szocialista politikus hétfőn közölte, feljelentést tett az ügyben múlt héten a Központi Nyomozó Ügyészségen, illetve az V. kerületi rendőrségen.

Február 23-án ismeretlen férfiak egy csoportja megakadályozta Nyakó István szocialista képviselőt, hogy népszavazási kérdést nyújtson be a vasárnapi zárvatartásról. Az ügyről itt olvashat bővebben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?