Nyolcezer ember tűnt el a mexikói drogháború alatt

Mexikóváros |

<p>Nyolcezer ember tűnt el a mexikói drogháború 2006-os kirobbanása óta, az egy évben elkövetett gyilkosságok száma pedig nagyjából annyi a 120 milliós országban, mint egész Európában együttvéve - derült ki a mexikói kormány pénteki közléséből.</p>

Az eltűnt emberek száma bár hatalmas, az még így is kisebb, mint eddig gondolták, miután a mexikóvárosi hatóságok korábban félreérthető adatokat közöltek, és egy ponton 26 ezer eltűntről beszéltek. A kormány által pénteken pontosított adatok szerint az elmúlt nyolc évben 31 ezer ember eltűnését jelentették a hatóságoknál, közülük nagyjából 1150-et holtan találtak, 22 ezer fő pedig élve megkerült.

Az a statisztikákból nem derült ki világoson, hogy az eltűntek és holtan találtak mekkora részét rabolták el, illetve gyilkolták meg a kegyetlenségükről híres mexikói drogkartellek, amelyeknek áldozataira gyakran csak évekkel később találnak rá. Hivatalos adatok szerint 70 ezer ember vesztette életét a 2006 óta a drogkartellek egymás közötti, illetve a hatóságok és a lakosság ellen folytatott háborújában.

Miguel Ángel Osorio Chong mexikói belügyminiszter azt is közölte pénteken, hogy 2013-ban összességében - azaz nem csak a drogháborúhoz köthetően - körülbelül 23 ezer embert gyilkoltak meg az országban. Ez ugyan 15,4 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a tárcavezető szavai szerint nagyjából annyi, mint az egész Európában egy év alatt elkövetett emberölések száma. 

Az ENSZ adati szerint egyébként az európai gyilkosságok döntő többségét - 18 ezret - a kontinens keleti részén követik el, míg Nyugat-, Dél- és Észak-Európában ennek csupán töredékét (1400-1600 gyilkosság/év).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?