Nyolc áldozata van a hamburgi ámokfutásnak

hamburg lovoldozes

Nyolc halálos áldozata és nyolc sérültje van a Jehova Tanúi hamburgi imaházában csütörtökön történt ámokfutásnak, amelynek elkövetője a vallási közösség egy korábbi tagja – ismertették pénteken a németországi nagyvárosban.

Az elkövető egy 35 éves helyi férfi, Philipp F., aki másfél éve szakított a közösséggel. Áldozatai között négy férfi és két nő mellett egy 28 hetes magzat is van. A sebesültek – hat nő és két férfi – közül négyen életveszélyben vannak.

Philipp F. a közösség szokásos csütörtök esti összejövetelén rendezett vérfürdőt. Tette ámokfutás, és a város közelmúltjának legsúlyosabb bűncselekménye – mondta Andy Grote belügyi szenátor a városvezetés, a rendőrség és az ügyészség közös tájékoztatóján.

Mint mondta, csak a rendőrség nagyon-nagyon gyors és határozott fellépésének tulajdonítható, hogy nincs még több áldozat és sebesült. A támadó ugyanis a háromemeletes közösségi ház egyik felső szintjére menekült, amikor megérkeztek a rendőrök, és végzett magával.

Az első riasztás 21:04-kor futott be a rendőrséghez, az első járőr pedig már 21:08-kor a helyszínen volt. Egy perccel később a rendkívüli helyzetek kezelését támogató bevetési egység is megérkezett. Az épületből nagyjából húsz embert menekítettek ki.

A támadó először a közösség ház előtt leadott tíz lövést egy járműre, majd egy betört ablakon át behatolt az épületbe, amelyben mintegy ötvenen tartózkodtak. Szinte folyamatosan lőtt, miközben az emberek menekültek előle, kilenc, egyenként 15 darab lőszert tartalmazó tárat ürített ki – ismertette Matthias Tresp, a hamburgi készenléti rendőrség vezetője.

Philipp F. Bajorországban született, 2015 óta volt bejelentett lakhelye Hamburgban. Legálisan tartott fegyvert. Nem voltak róla szélsőséges nézetekre utaló adatok, neve csak a fegyvertartási kérelme miatt szerepelt a rendőrségi nyilvántartásokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?