Nyári rezidenciájának a termeit is megnyitja a látogatók előtt Ferenc pápa

Róma |

<p>Nyári rezidenciája, a Castel Gandolfo termeit is megnyitja a látogatók előtt Ferenc pápa: az apostoli palota egy részét múzeummá alakítják.</p>

A tervek szerint egy pápai portrékat bőséges információkkal bemutató galéria kap helyet a múzeumban - olvasható a La Repubblica című olasz napilap pénteki számában.     Korábban már bejelentették, hogy a kertek után a jövő évtől látogathatóvá teszik a rezidenciához tartozó gazdaságot is, ahonnan a tej, a hús és a zöldségek kerülnek az egyházfő asztalára.     Tavasz óta keresett látványossággá váltak a Rómától 25 kilométerre fekvő Castel Gandolfót övező kertekbe indított túrák, a Vatikán ezért úgy véli, hogy a farm és az épület is számot tarthat a közönség érdeklődésére.     "A pápa szeretné, hogy minden ember megcsodálhassa a palotát és annak kertjeit" - hangsúlyozta Osvaldo Gianoli, Castel Gandolfo ügyintézője.     A kertek meglátogatásához egyelőre még a Vatikáni Múzeum honlapján kell jegyet foglalni 26 euróért (mintegy 8200 forintért). Csak túravezetővel látogatható a birtok, vezetéseket azonban egyelőre csak szombatonként és kizárólag olaszul tartanak.     Az egyházfő tervei szerint tavasztól ingyenesen tekinthetnék meg a zarándokok és a turisták a pápai nyaraló kertjeit és az onnét nyíló "lélegzetelállító" panorámát.    A turisták fogadásával jobban hasznosulna a nyári rezidencián foglalkoztatott 55 fő munkája - húzták alá a Vatikánban.     Ferenc pápa nem használja az Albanói-tóra néző nyári rezidenciát, szívesebben tölti vakációját is a Vatikánban álló Szent Márta-házbeli lakosztályában. Legutóbb XVI. Benedek pápa költözött pár hónapra a hegytetőn álló kastélyba, miután 2013-ban bejelentette visszavonulását.     Történészek szerint nem Ferenc az első pápa, aki nem használja a nyaralót. Az évszázadok folyamán több más egyházfő sem járt oda, mindegyik más, de érthető okból. Egyesek például előrehaladott koruk és törékeny egészségük miatt ódzkodtak a fárasztó utazástól a Rómától délkeletre fekvő hegyekbe.     A Castel Gandolfo VIII. Orbán pápa (1623-1644) óta szolgál nyári rezidenciaként. A Castel Gandolfó-i pápai lak három villából álló épületkomplexum. Ezek egyike a Villa Barberini, amelynek kertjeit még Domitianus császár idején alakították ki. A gazdaságot 1929 és 1934 között XI. Pius pápa hozta létre.     A teljes birtok 55 hektáron terül el, tehát jóval nagyobb, mint maga a Vatikán, amely Róma központjában 44 hektárt foglal el. Az 55 hektárból 30 hektárt foglalnak el a virágoskertek, 25-öt a veteményesek és az állattartó telepek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?