Növényi csírák terjeszthetik a fertőzést Németországban

Berlin |

<p>Növényi csírafajták terjeszthetik a németországi hasmenésjárványt egy vasárnap esti bejelentés szerint. Az alsó-szászországi Hannoverben tartott rendkívüli sajtóértekezleten a tartományi mezőgazdasági miniszter közölte: a legújabb vizsgálatok szerint a fertőzést Uelzen városának egyik mezőgazdasági üzeméből több tartományba is szállított csírafajták okozhatják.</p>

Közben Németországban a hasmenésjárvány halálos áldozatainak száma 21-re emelkedett. A megbetegedettek, illetve a gyanús esetek száma immár meghaladja a 2600-at, és közülük több mint 600-ra emelkedett azoknak a száma, akik életveszélyes, vagy legalábbis válságos állapotban vannak. Esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent.   

A hannoveri mezőgazdasági miniszter nem közölte, hogy a hatóságok miként kerültek az újabb "forró nyom" birtokába. Azt állította ugyanakkor, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok meggyőzőnek tűnnek, ezért a növényi csírák fogyasztásának elkerülésére szólított fel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a végleges laboratóriumi vizsgálati eredmény egyelőre nem áll rendelkezésre, az szavai szerint hétfőre várható.

Gert Lindemann elmondta, hogy a szóban forgó uelzeni üzemből több tartományba szállítottak különböző vetőmagokból nyert csírafajtákat: a többi között Hamburg, Schleswig-Holstein, Mecklenburg-Elő-Pomeránia, továbbá Hessen tartományokba, valamint különböző alsó-szászországi megrendelőkhöz. A megrendelők között nagy számban éttermek, vendéglők, kantinok voltak.

A miniszter szerint az üzem több dolgozója is megbetegedett a fertőzésben. Az üzemet azonnali hatállyal bezárták.

Az egyik német tévécsatorna szerint összesen 18 különféle növényi csírára gyanakszanak.

Szakértők szerint a különböző növényi csírák gazdagok fehérjében és vitaminokban, ezért nyersen is előszeretettel fogyasztják azokat. Ugyanakkor a múltban már több alkalommal is különböző fertőzéseket okoztak, ezért a hatóságok újból és újból eltanácsoltak a nyers formában történő fogyasztásától. Különösen bizonyos "rizikócsoportokat" óvtak ettől, mindenekelőtt gyermekeket, idősebbeket, terhes nőket és legyengült szervezetű embereket.

A növényi csírák a múltban már a mostanihoz hasonló, csak kevésbé agresszív EHEC-bélbaktérium járványt is okoztak, így évekkel ezelőtt Japánban. Német adatok szerint az ázsiai országban retekcsíra fogyasztása nyomán annak idején több ezren betegedtek meg.

A hatóságok remélik, hogy a legújabb "forró nyomról" nem derül ki, hogy az illetékesek - akárcsak a spanyol uborka esetében - rossz nyomon járnak. Megfigyelők arra is felhívták a figyelmet: amennyiben bebizonyosodik, hogy a növényi csíra a "vétkes", az ugyancsak gyanúsnak tartott észak-németországi uborka, paradicsom és saláta termesztői "fellázadnak"  a hatóságok ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?