Növekszik Csehország lakossága a bevándorlásnak köszönhetően

nyil1
Prága |

Tizenkilencezerrel, 10,6 millióra nőtt Csehország lakossága az idei év első kilenc hónapjában. A Cseh Statisztikai Hivatal keddi jelentése szerint a népességnövekedés elsősorban a bevándorlásnak köszönhető.

A vizsgált időszakban ugyanakkor a születések száma is magasabb volt mint az elhunytaké.

Idén szeptember végéig 33 149 külföldi állampolgár telepedett le Csehországban - elsősorban Ukrajnából (4200), Szlovákiából (3200), Romániából (1100) és Bulgáriából (1000) - míg 16 358-an elköltöztek az országból. A bevándorlók száma éves szinten 2482-rel emelkedett.

A január-szeptemberi időszakban 85 669 gyermek született, ami 172-vel kevesebb mint 2016 azonos időszakában. A gyermekek 48,9 százaléka házasságon kívüli kapcsolatban jött a világra. Az elsőszülöttek esetében ez az arány 58,7 százalék.

Ugyanakkor 83 374 ember halt meg. A statisztikusok elemzése szerint az elhalálozások rendkívül magas száma alapvetően az év eleji kiterjedt vírusos járványok következménye.

Az év első kilenc hónapjában 45 596 házasságot kötöttek Csehországban, ami 1577-tel több mint a tavalyi év megfelelő időszakában. A házasuló férfiak átlagéletkora több mint 30 év volt, míg a nőké 27 év.

A válások száma 300-al 18 927-re csökkent. A házastársak átlagban 14,8 évet éltek együtt.

A művi terhességmegszakítások száma 25 842 volt, éves szinten 1402-vel kevesebb, mint 2016-ban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?