Külföld

Nincs egyetértés az oltás kötelezővé tételéről Csehországban

Nincs egyetértés a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételéről az Andrej Babiš ügyvezető cseh kormányfő vezette leköszönő, illetve a Petr Fiala kinevezett kormányfő most formálódó kabinetje között.
MTI

2021. december 7. 19:45

koronavírus Csehország
- TASR/AP-felvétel

Adam Vojtěch egészségügyi miniszter keddi tájékoztatás szerint a hétfői kormányülés után megerősítette: a tárca még a héten rendeletet bocsát ki, amely március elsejétől kötelezővé teszi az oltást a 60 éven felüliek, valamint néhány szakmában - egyebek között az egészségügyben, rendőrségnél, mentőknél, katonaságnál - dolgozók számára, vagy az orvostanhallgatóknak.

„Meggyőződésünk, hogy ez a helyes út. A statisztikák is alátámasztják, hogy a kórházak sürgősségi osztályaira elsősorban ennek a korosztálynak a képviselői kerülnek a fertőzés után” – indokolta álláspontját Vojtěch újságírók előtt. Megjegyezte: ez nem jelenti azt, hogy a fiatalabbak nem kerülnek kórházba, de a számuk jóval alacsonyabb az idősekénél.

Marian Jurečka, a jövőbeni kormány alelnöke azonnal jelezte, hogy az új kabinet a kötelező oltásról szóló rendeletet el fogja törölni. „Egyes szakmákban indokolt lehet a kötelező oltás bevezetése, de egy korosztálynál semmiképpen” – jelentette ki Jurečka. „A 60 éven felettiek kötelező oltásáról rendelkező paragrafust mindenképpen eltöröljük” – reagált Vlastimil Válek, az egészségügyi miniszteri tárca várományosa. Jan Kysela, alkotmányjogász úgy véli, hogy alaptörvényellenes a lakosság korok szerinti megosztása.  

A hivatalos kimutatások szerint a 60 éven felüli cseh lakosság 82 százaléka van eddig teljesen beoltva, a beoltatlanok száma mintegy félmillió. Szakmák szerint a legmagasabb szintű beoltottság a katonák és az orvosok között van, mintegy 85 százalékos.

A Petr Fiala vezette új kormány kinevezését december közepére várja a cseh média.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Felszálló F-16-os vadászrepülőgép (TASR-felvétel)

Egymásnak esett a kormány és az ellenzék az amerikaiak miatt

erős szél

Első-, másod- és harmadfokú riasztást adtak ki az erős szél miatt

elhízás k

Szlovákiában minden negyedik ember elhízott

Kőszegről  kicsit másképp

Kőszegről kicsit másképp

pozsonyi kifli

Diósat vagy mákosat? A 400 éves pozsonyi kifli története

GALÉRIA: Férfi kézilabda Eb – Egygólos magyar siker Portugália ellen
Frissítve

GALÉRIA: Férfi kézilabda Eb – Egygólos magyar siker Portugália ellen

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.