Nincs belső bizonytalanság?

Szöul. Az észak-koreai külügy tegnap cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint az országban bizonytalanság uralkodik, hangoztatva, hogy az ország Kim Dzsong Il vezető mögött áll.

Szöul. Az észak-koreai külügy tegnap cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint az országban bizonytalanság uralkodik, hangoztatva, hogy az ország Kim Dzsong Il vezető mögött áll. A ritkaságszámba menő közleményben Phenjan azzal vádolta az USA-t, megtévesztő kampányt folytat az ország ellen, hogy elhitesse az észak-koreai rendszer törékenységét. „Ez reménytelen kísérlet annak a rendszernek a lerombolására, amelyben a vezető, a párt és a néptömegek harmonikus egészet alkotnak. Ez ugyanolyan nevetséges, mintha valaki tenyerével akarná elhomályosítani a napot.” Nyugati elemzők a közelmúltban repedéseket véltek felfedezni a világ egyik legszigorúbban ellenőrzött rezsimén. Eltűntek Kim Dzsong Il portréi a középületekről, nem hordják már az emberek a korábban kötelező Kim Dzsong Il-jelvényeket és megjelentek kormányellenes röplapok is. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?