Nincs amerikai áldozat

Dzsidda. Legkevesebb hét áldozattal járó támadást intéztek fegyveresek az USA konzulátusa ellen tegnap a szaúd-arábiai Dzsiddában. A fegyveres támadók legkevesebb négy szaúdi őrt megöltek, amikor – egy gépkocsi felrobbantása után – behatoltak az épületbe.

Az épületből lángok csaptak ki, fölötte pedig füst gomolygottTASR/AP-felvételDzsidda. Legkevesebb hét áldozattal járó támadást intéztek fegyveresek az USA konzulátusa ellen tegnap a szaúd-arábiai Dzsiddában. A fegyveres támadók legkevesebb négy szaúdi őrt megöltek, amikor – egy gépkocsi felrobbantása után – behatoltak az épületbe. A helyszínre érkező szaúdi biztonsági erőkkel kibontakozott tűzharcban a biztonsági erők több tagja megsebesült. Ez utóbbiak azt közölték, három fegyverest megöltek, és elfogtak két másik támadót, akik megsérültek. Korábbi közlések szerint a támadók 18 túszt ejtettek az épületben dolgozók közül. Más források úgy vélték, az alkalmazottak csak bent rekedtek az épületben. Szemtanúk szerint az épületből lángok csaptak ki, fölötte pedig füst gomolygott. A támadók állítólag kézigránátot is robbantottak, s akkor keletkezett a tűz. Az amerikai nagykövetség szóvivője közölte: egyetlen amerikai diplomatát sem öltek vagy sebesítettek meg, illetve ejtettek túszul a támadók. Hozzátette: óvintézkedésként bezárták a rijádi amerikai nagykövetséget és a dzahráni konzulátust is. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?