Nicaragua keresetet adott be a Nemzetközi Bíróságon Németország ellen Izrael támogatása miatt

Nicaragua keresetet adott be a Nemzetközi Bíróságon Németország ellen Izrael támogatása miatt

Nicaragua keresetet adott be a Nemzetközi Bíróságon (ICJ) Németország ellen, amiért pénzügyi és katonai segélyt nyújt Izraelnek, miközben forrásokat von meg az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynökségétől (UNWRA) – közölte pénteken a hágai székhelyű törvényszék.

A latin-amerikai ország sürgősségi intézkedések meghozatalát kérte a Nemzetközi Bíróságtól, amelyek arra köteleznék Berlint, hogy hagyjon fel Izrael katonai támogatásával. A törvényszék rendszerint a kereset beérkezését követően heteken belül ki szokta tűzni a meghallgatást.

Nicaragua szerint Németország megsértette a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló 1948-as ENSZ-egyezményt, valamint a háború jogáról szóló 1949-es genfi egyezményt a megszállt palesztin területek vonatkozásában.

„Azzal, hogy katonai felszerelést szállít és most megvonja az UNRWA finanszírozását, amely szervezet létfontosságú támogatást nyújt a civillakosságnak, Németország népirtás elkövetését segíti elő” – áll a beadványban.

Az UNRWA legnagyobb támogatói, köztük az Egyesült Államok és Németország is, azt követően függesztették fel a szervezet finanszírozását, hogy az izraeli hatóságok azt állították, hogy az ügynökség több munkatársa részt vehetett a Hamász október 7-i, Izrael elleni terrortámadásában.

A nicaraguai beadvány Dél-Afrika korábbi beadványára épül, amelyet decemberben terjesztettek az ICJ elé. Utóbbiban Dél-Afrika annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szervezet elleni katonai fellépésével a Gázai övezetben.  

Az ICJ január végén felszólította Izraelt, hogy gázai katonai műveletei során tegyen meg minden intézkedést a népirtás megelőzése érdekében.

Izrael tagadta a népirtás vádját és arra hivatkozik, hogy joga van az önvédelemre.

Az Egyesült Államok mellett Németország exportálja a legtöbb fegyvert Izraelbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?