Névtelen sírba temették el az egyik merénylőt

Párizs |

<p>Névtelen sírba eltemették a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap elleni iszlamista terrortámadást végrehajtó testvérpár idősebbik tagját, Said Kouachit.</p>

A France TV szombati jelentése szerint a férfit előző éjjel hantolták el Reimsben. A televízió a Párizstól északkeletre fekvő település önkormányzatára hivatkozva adott hírt a temetésről. A rendőri felügyelet mellett tartott búcsúztatáson a család néhány tagja vett részt, a fárfi felesége azonban távol maradt. Az önkormányzat nem közölte, hogy melyik tementőben nyugszik Said Kouachi.

A férfi két éve lakott Reimsben, így a település nem tagadhatta meg, hogy eltemessék. Azzal, hogy jeltelen sírba temették el, azt akarták megakadályozni, hogy a terrorista sírja fanatikusok zarándokhelyévé váljon. Sajtóértesülések szerint a másik támadót, Chérif Kouachit is névtelen sírba fogják eltemetni a Párizstól északra fekvő Gennevilliers-ben, ahol feleségével élt.

A harmadik dzsihadista, Amedy Coulibaly családja még nem döntött a férfi temetéséről. Coulibaly a Charlie Hebdo elleni támadás másnapján lelőtt egy rendőrt, majd egy kóserboltban ejtett és ölt meg túszokat. A múlt heti terrorista akciókban 17 ember halt meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?