Netanjahu az al-Dzsazíra televízió izraeli irodájának bezárását szorgalmazza

Jeruzsálem |

<p>Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán azt mondta, azon dolgozik, hogy bezárassa a katari központú al-Dzsazíra televízió jeruzsálemi irodáját, mivel szerinte az al-Dzsazíra szította fel az izraeli fővárosban nemrég fellángolt erőszakos cselekményeket.</p>

Jeruzsálem az elmúlt évek egyik legfeszültebb időszakát éli át, amióta a palesztinok tüntetésekbe kezdtek a Mecsetek tere körül életbe léptetett fokozott izraeli biztonsági intézkedések ellen tiltakozva, s az események széles nyilvánosságot kaptak, egyebek közt az al-Dzsazíra riportjai révén.   "Az al-Dzsazíra hálózat folytatja az erőszak szítását a Templomhegy körül" - írta Netanjahu a Facebook közösségi portálon, héber nyelvű bejegyzésében.   A katari központú tévéhálózat egyelőr nem ragált az izraeli kormányfő vádjaira. A palesztin tüntetők és az izraeli biztonsági erők közötti jeruzsálemi összetűzések, amelyekben a múlt hét végén három izraeli és négy palesztin vesztette életét, aggodalmakat váltottak ki a nemzetközi közösségben.   "Több ízben is beszéltem az igazságszolgáltatási szervekkel, követelve, hogy zárják be az al-Dzsazíra jeruzsálemi irodáját. Amennyiben ez jogértelmezési okokból nem történik meg, úgy mindent meg fogok tenni, hogy megalkossuk azt a jogszabályt, amely az al-Dzsazíra Izraelből való kiutasításához szükséges" - tette hozzá Facebook-posztjában az izraeli vezető.   Izrael és a muzulmán országok viszonya az elmúlt napokban rendkívül feszültté vált azon biztonsági kapuk és térfigyelő kamerák miatt, amelyeket a hatóságok Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terére vezető utakon állítottak fel egy rendőrök ellen két hete végrehajtott gyilkos támadást követően. A muzulmán vezetők a szent hely status quójának megsértésével vádolják Izraelt.   A zsidók által Templom-hegynek nevezett Mecsetek terén áll az iszlám harmadik legszentebb imahelye, az al-Aksza mecset, de a tér a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban itt állt az ő legszentebb helyük, a jeruzsálemi Szentély. Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet, az al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében Jordánia gondnoksága alá került, és a szent hely körüli békét a kényes status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani.   Az al-Dzsazírát a szomszédos Egyiptomban már betiltották, még 2014-ben, amikor stábjának három tagját hétévi börtönre ítélték és bezárták a tévé kairói irodáját.   Az elmúl hetekben a Katar ellen szankciókat foganatosító arab országok vették be követeléseik közé, hogy Katar zárja be az arab világ szerte rendkívül népszerű, műholdas sugárzású tévéhálózatot. Szaúd-Arábia, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom azzal vádolják a kicsiny arab monarchiát, hogy szélsőséges csoportokat finanszíroz, beavatkozik belügyeikbe és jó kapcsolatokat ápol Iránnal, amelyet a terrorizmus egyik fő támogatójának tartanak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?