Népszavazás Irakban

Bagdad. Népszavazást tartottak tegnap Irakban Szaddám Huszein elnök mandátumának újabb hét évre történő meghosszabbításáról.

Nem lehet kétséges, milyen lesz a referendum eredményeReuters-felvételBagdad. Népszavazást tartottak tegnap Irakban Szaddám Huszein elnök mandátumának újabb hét évre történő meghosszabbításáról. A voksoláson nagyon magas részvételi arányt jósoltak – a bagdadi kormányzat ellenőrizte területeken –, ugyanis a hatóságok mindent megtettek annak érdekében, hogy e népszavazás is demonstrálja a nemzetközi büntetőintézkedésekkel sújtott, és az ENSZ-határozatok semmibe vétele miatt katonai erővel is fenyegetett iraki rezsim hatalmas belső támogatottságát. A választásra jogosult polgárokat Szaddám Huszein képmása díszítette autóbuszokkal szállítják a szavazókörletekhez, s az elektronikus tömegtájékoztatási eszközök híradásai napok óta szinte kizárólag a népszavazással kapcsolatos hírekkel vannak tele. Az írott sajtó még a korábbinál is nagyobb lelkesedéssel dicsőíti az iraki vezért. „Igen Szaddám Huszeinre – nem az amerikai beavatkozásra!” – hirdetik a választási plakátok. Szaddám Huszein nemcsak az államfői tisztet tölti be, hanem a kormányfői funkciót is, és ő az elnöke a legfelsőbb hatalmi szervnek, a Forradalmi Parancsnokság Tanácsának is. A most 65 éves Huszeint a bagdadi parlament a múlt hónapban egyetlen jelöltként nevezte meg az államfői tisztségre. Az 1979 óta hatalmon lévő politikust 1995 októberében népszavazáson egyszer már megerősítették e tisztségében. Irakban ez volt az első szavazás a monarchia 1958-as megdöntése és a köztársaság kikiáltása óta. A referendumot akkor az iraki ideiglenes alkotmány módosítása alapján tartották, amely előírta, hogy államfőt népszavazás útján hét évre választanak Irakban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?