Népszabadság – Mesterházy Attila: leváltjuk őket

Budapest |

<p>Mesterházy Attila biztos a &quot;kormányváltók&quot; vasárnapi győzelmében, erről a baloldali összefogás pártjainak miniszterelnök-jelöltje a Népszabadságnak adott, szombaton megjelent interjújában beszélt.</p>

"Egyértelműen kormányváltó hangulat van. Le fogjuk váltani a kormányt" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

    Mesterházy Attila előrevetítette: csalás biztos, hogy lesz. "Már most tudni olyan lakcímekről, amelyekre rövid idő alatt száznál is többen jelentkeztek be a szavazás érdekében. Jól látszik, hogy sokan készülnek csalásra vagy - mondjuk így - a rendszer sajátosságainak kihasználására. Egy dolog mindenkinek legyen világos: választást mindig csak hatalomból lehet elcsalni" - fogalmazott. Hozzátette: ezért is fontos a magasabb részvétel, mert annál nehezebb a végeredményt csalással befolyásolni.

    A kormányfőjelölt arról is beszélt, hogy van politikai forgatókönyvük arra, ha nem lenne zökkenőmentes a kormányzás átadás-átvétele. Mint mondta, miniszterelnökként már sok eszköz lesz a kezében a helyzet kezelésére, de hangsúlyozta: elsősorban nem rendvédelmi eszközökről beszél.

    Hangsúlyozta: minden magyar miniszterelnöke szeretne lenni, senkit nem akar kirekeszteni a nemzet egészéből. Azt mondta, olyan Magyarországot szeretne építeni, ahol az őket nem támogató szavazók is békére lelnek. Hozzátette: a gesztusok és a párbeszéd politikájában hisz, és szerinte minden fontos társadalmi ügyet konszenzust keresve, de legalábbis kompromisszumokat találva kell megoldani. Szerinte vannak olyan kérdések, amelyekben egyszerre van szükség társadalmi, szakmai és politikai konszenzusra. Erre példaként említette a nyugdíjrendszert érintő átalakítást.

    Szólt arról is, hogy tagoltabb kormányzati struktúrát szeretne, és kizártnak nevezte, hogy az egészségügy és a pénzügy ne kapna külön minisztériumot. Hozzátette: koalíciós kormányzásra készül, a tárcavezetők névsora még nem végleges.

    Előrevetítette azt is, hogy akkor is van értelme elindítani egy új alkotmányozási folyamatot, ha nincs kétharmados többség az elfogadásához, a paksi szerződésről pedig azt mondta, hogy újra kell tárgyalni, és megfogalmazása szerint ebben a kérdésben "lassabban, türelmesebben, bölcsebben" kell dönteni.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?