Mesterházy lemondása: pártreagálások, elemzők

Budapest |

<div>Lemondott MSZP-elnöki és parlamenti frakcióvezetői posztjáról Mesterházy Attila csütörtökön. A Fidesz és az LMP úgy látja, hogy a korábbi szocialista kormányok, illetve azok vezetői is felelősek a baloldal helyzetéért, a Jobbik saját sikerének tekinti az MSZP szétesését, míg a szocialisták országgyűlési választási szövetségesei nem minősítették a döntést.</div><div>&nbsp;</div>

Mesterházy Attila budapesti sajtónyilatkozatában jelezte azt is, hogy nem kíván indulni a következő tisztújításon, így nem kíván újraindulni a szocialista párt elnöki posztjáért sem.    Azt mondta, az MSZP április 6-án és május 25-én jelentős vereséget szenvedett el az országgyűlési, illetve az európai parlamenti választáson. Az MSZP elnökeként ezekért a kudarcokért vállalja a teljes felelősséget - jelentette ki.    "Az MSZP-ért érzett felelősségem tudatában hoztam meg ezt a döntést, amely lehetőséget ad arra, hogy alapszabályszerűen, az önkormányzati választások szempontjait figyelembe dönthessen most szombaton az MSZP országos választmánya" - mondta Mesterházy Attila. Hozzátette: a maga részéről mindenben támogatni fogja az MSZP megerősítését és az új elnököt.    Azt továbbra sem lehet tudni, milyen döntést hoz az MSZP szombati választmánya, mert Mesterházy Attila ugyan lemondott, de a párt országos elnöksége is felajánlotta a lemondását.    A Fidesz szerint "most már csak a triumvirátus másik két tagjának a távozása várat magára. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon éppannyira felelős (...) a baloldal katasztrofális vereségéért, mint Mesterházy Attila" - mondta Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója. A Fidesz politikusa szerint "a baloldalon Gyurcsány Ferenc a valódi főnök", ő mozgatja a szálakat, "az ő kottájából játszik a baloldal". Ebből viszont az is következik, hogy a választási vereségért viselt felelősségben is osztoznia kell - tette hozzá.    A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője, Gréczy Zsolt a bejelentés után úgy reagált az MTI-nek: nem kívánják kommentálni más párt belügyeit, de abban érdekeltek, hogy az MSZP jusson túl mostani válságán.    Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa szerint az európai parlamenti választás új helyzetet teremtett az ellenzéki oldalon, ahol minden pártnak át kell gondolnia saját helyzetét és megtartani saját tisztújítását. Hangsúlyozta ugyanakkor: pártszövetsége nem kommentálja más pártok belügyeit.    Novák Előd, a Jobbik alelnöke azt mondta: a Jobbik saját sikerének tartotta a 2009-es EP-választás után az SZDSZ szétesését, és most szintén saját történelmi sikerüknek tartják "az MSZP szétesését". A jövőben a Fidesz megelőzésére kell összpontosítani, az MSZP-vel több teendő nincs - fogalmazott.    Az LMP-s Schiffer András sajnálja, hogy távozik az MSZP éléről Mesterházy Attila, akit korrekt politikai ellenfélként jellemzett az MTI-nek kommentálva a szocialista politikus bejelentését. Schiffer szerint nyilvánvaló, hogy a választási eredmények után a politikai kultúra bevett szabályai szerint Mesterházy Attila lemondása "legalábbis a levegőben lógott". Közölte: az LMP nem szokott más pártok belügyeiről véleményt nyilvánítani és alapvetően tiszteletben tartja más pártszövetségek döntéseit, de az "a kilátástalannak tűnő helyzet", amibe az MSZP került, nem elsősorban Mesterházy Attila felelőssége, ezért egyrészt a Gyurcsány-Bajnai kormányok a felelősek, illetve azok az "obsitos politikusok", akiket a pártelnök megörökölt.    Feltehetően a korábban lojális szocialista országgyűlési képviselők támogatását is elveszítette csütörtökre Mesterházy Attila, aki ennek hatására mondhatott le nem várt hirtelenséggel az MSZP elnöki és frakcióvezetői tisztségéről – nyilatkozták az MTI által megkérdezett szakértők, akik szerint nehéz feladat vár az új szocialista vezetőre, bárki lesz is az.    Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint már az MSZP korábbi vezetőinek magabiztos nyilatkozataiból is látszott, hogy nagy nyomás nehezedik Mesterházy Attilára. A politikus lemondásával pedig bebizonyosodott, hogy csütörtökre teljesen elfogyott a levegő a pártelnök-frakcióvezető körül.    László Róbert, a Political Capital (PC) választási szakértője közölte, az országgyűlési választás után Mesterházy Attila még kapott némi türelmi időt, vélhetően két okból: ki kellett derülnie, mire képes a párt egy önálló megmérettetésen, illetve túlságosan közel volt az európai parlamenti választás ahhoz, hogy a párt tisztújítással foglalkozzon április-májusban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?