Nemzetközi szakértők: Afrika vált a terrorizmus melegágyává

Az afrikai kontinens vált a terrorizmus egyik melegágyává, a globális biztonsági helyzet romlása pedig tovább erősíti a terrorszervezeteket – állapították meg szakértők helyi idő szerint kedden az ENSZ terrorizmussal foglalkozó panelbeszélgetésén.

A résztvevők kiemelték: 2022-ben a terrorcselekmények áldozatainak felét a szubszaharai régióból jelentették, jóllehet az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetek, valamint a nekik hűséget fogadó kisebb csoportok világszerte aktívak.

A beszélgetésen kitértek a szélsőjobboldali terrorizmusra is, amely a meghívottak szerint elsősorban Észak-Amerikában, Európában, valamint az ázsiai-csendes-óceáni térségben erősödött.

A megbeszélésen felhívták a figyelmet arra, hogy a romló globális biztonsági helyzet miatt nem csupán a terrorfenyegetettség erősödött, hanem a szélsőségesek egyre modernebb technológiához – köztük drónokhoz, mesterséges intelligenciához – is hozzáférnek.

A panelbeszélgetésen – melyen hangsúlyozták a nemzetközi együttműködés fontosságát – az ENSZ szakértői mellett részt vett az Interpol nemzetközi rendőri szervezet több magas rangú munkatársa, valamint az Egyesült Államok, Oroszország és Katar több terrorelhárítója, illetve a Google stratégiai hírszerzésért felelős vezetője.

A megbeszélések hétfői megnyitóján António Guterres ENSZ-főtitkár kiemelte: rendkívül fontos, hogy a nemzetközi közösség a terrorizmus alapvető okait, például a globális szegénységet és a súlyos emberi jogi jogsértéseket is megszüntesse.

A szakértők Afrikával kapcsolatban név szerint kitértek a 2011-ben káoszba süllyedt Líbiára, ahonnan – a hatóságok tehetetlensége folytán – rengeteg fegyver és külföldi zsoldos jut a Száhel-övezet országaiba, valamint Szudánba is.

Igor Szirotkin, Oroszország terrorelhárító hivatalának vezetője arra figyelmeztetett: nem zárható ki, hogy az Iszlám Állam kalifátusa Afrikában születik újjá.

Mutlak al-Kahtáni, Katar delegáltja leszögezte: a nemzetközi közösségnek nagyobb figyelmet kell a fekete kontinensen folytatott terrorelhárító tevékenységre fordítania.

Gregory Hinds, az Interpol terrorelhárító ügyosztályának vezetője aláhúzta: az al-Kaida és az Iszlám Állam, valamint az őket utánozni igyekvő kisebb csoportok riasztó gyorsasággal növelik támadásaikat a Közel-Keleten, valamint Észak-Amerikában és Európában is.

Mind Hinds, mind pedig Guterres figyelmeztettek a szélsőjobboldali terrorizmus veszélyeire, a főtitkár pedig rámutatott, hogy a neonáci és a fehér felsőbbrendűséget hirdető mozgalmakat több országban már kiemelt nemzetbiztonsági kockázatként kezelik.

Hálid Hijari, az ENSZ közel-keleti és ázsiai-csendes-óceáni térségéért felelős főtitkárhelyettese elmondta: több, korábban enyhülésnek induló nemzetközi konfliktus az utóbbi években felerősödött, a fellángoló polgárháborúk pedig a nemzetközi stabilitást is veszélyeztetik, és az így kialakult helyzet kedvez a különböző fegyveres csoportok, köztük terroristamozgalmak megerősödésének is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?