Nemzetközi embercsempész-hálózat egyik vezetőjét fogták el Romániában

Embercsempészet miatt tartottak házkutatásokat a Galántai járásban

A magyar és román igazságügyi hatóságok közös akciójában elfogták azt a román állampolgárságú férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy kiterjedt nemzetközi embercsempész-hálózathoz kapcsolódó, lokális bűnszervezetet irányított.

A budapesti Fővárosi Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a román férfi legkésőbb 2022 februárjában hozta létre azt a jellemzően Románia, Magyarország és Ausztria területét érintő bűnszervezetet, amelynek működése egy kiterjedt nemzetközi embercsempész-hálózat tevékenységéhez kapcsolódott.

Az elsősorban román és magyar állampolgárokból álló bűnbanda a román férfi irányítása és utasításai alapján az Európai Unió területén illegálisan tartózkodó külföldieket csempészett Romániából vagy Szerbiából kiindulva Magyarországon keresztül Ausztriába.

Az ügyészség közlése szerint a bűnszervezet tagjai sanyargatták a csempészett embereket úgy, hogy az egyik – 2022 augusztusában történt – szállítás során, a raktér túlzsúfoltsága, az út hossza és a nyári meleg hőmérséklet hatására, a külföldiek nem jutottak elegendő levegőhöz, ezek a körülmények pedig az egyik férfi halálához vezettek.

A magyar eljárásban eddig tíz gyanúsított van (szervezők és sofőrök), akik közül heten letartóztatásban vannak, két társuk jogerős szabadságvesztést tölt, egy ember pedig bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll.

A sikeres felderítés és elfogás érdekében a magyar és a román igazságügyi hatóságok részvételével 2023 májusában közös nyomozó csoport alakult, amelynek tevékenységét az EUROJUST koordinálta és támogatta.

A bűnszervezet vezetőjének elfogása érdekében – a Fővárosi Főügyészség indítványára – a bíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki, amely alapján a román hatóságok a napokban elfogták a gyanúsítottat.

A vádlott átadását követően a büntetőeljárást vele szemben a magyar hatóságok folytatják le - áll a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?