Német kormányalakítás - Elfogadta a német CDU kongresszusa a koalíciós szerződést

német koalíció
Berlin |

Elfogadta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) rendkívüli kongresszusa hétfőn Berlinben a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kötött koalíciós szerződést.
 

A szavazáson részt vevő 975 küldött 27 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a koalíciós szerződést.

Az új kormány csak akkor alakulhat meg, ha az SPD március 2-ig tartó pártszavazásán is elfogadják a koalíciós szerződést.

A CDU kongresszusán a felszólalók többsége a CSU-val és az SPD-vel 2013-ban kezdett kormányzás folytatása mellett állt ki, Angela Merkel pártelnök-kancellár pedig igen kevés bírálatot kapott. 

A legtöbben inkább az új jobboldali vetélytársat, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű új szövetségi parlamenti (Bundestag-) pártot kritizálták. Köztük volt a Merkel-féle középutas, a baloldal felé nyitó irányvonal legfőbb párton belüli bírálójaként számon tartott Jens Spahn is, aki hangoztatta, hogy a CDU-nak semmi köze az emberek félelmeire és a rasszizmusra építő politikát folytató AfD-hez, és azért kell dolgoznia, hogy a következő választáson kiessen a Bundestagból és "feleslegessé váljék".

Mint mondta, nem szabad hozzászokni a jobboldali populizmushoz, és nem szabad megengedni, hogy a CDU/CSU-tól jobbra tartós tényezővé erősödjék egy politikai erő. Ehhez a CDU politikájában is változásra van szükség, meg kell hallani azoknak a polgároknak a hangját is, akik erősebb közbiztonságra és "kulturális biztonságra" vágynak.
 

A kongresszuson történelmi csúcsot jelentő, 98,87 százalékos támogatottsággal megválasztották főtitkárnak Annegret Kramp-Karrenbauer eddigi saar-vidéki miniszterelnököt. A főtitkárválasztáson 794 küldött szavazott, és 785-en voksoltak az egyedüli jelöltként induló politikusra, akit pártot 18. éve vezető Angela Merkel bizalmasaként és "utódjelöltjeként" tartanak számon. 

Az előző rekordot a Bundestag-frakció jelenlegi vezetője, Volker Kauder állította be, akit 2005-ben 97,8 százalékos támogatottsággal választottak meg főtitkárnak.

Annegret Kramp-Karrenbauer a terveit felvázoló beszédében kiemelte, hogy a CDU hozzálát új alapprogramjának kidolgozásához, és ebben a munkában a "keresztény emberkép" lesz a legfőbb vezérlő elv. Olyan programot kell kidolgozni, amely táplálkozik a párt mindhárom szellemi "gyökeréből", a keresztényszociális gondolatkörből, a konzervativizmusból és a liberalizmusból - tette hozzá.

Németországnak erős néppártokra van szüksége, és nem mozgalmakra, amelyeket politikai tartalom híján csak a vezető népszerűsége tart össze - utalt a német pártszerkezet francia mintájú átalakulásának lehetőségére. Annegret Kramp-Karrenbauer kiemelte, hogy "a jövő az érdekes pártoké, a CDU pedig egy érdekes párt", amely vitákon keresztül küzd a jövőért és a közösség előtt álló kihívások megválaszolásának legjobb módozataiért, és "ebbe a kritika is belefér".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?