<p>A semlegesség megtartása a rendőrség kötelességei közé tartozik, ami semmilyen vallási jelkép viselését nem teszi lehetővé - jelentette ki Jan Jambon belga belügyminiszter a La Libre Belgique című belga napilap hétfői tájékoztatása szerint.</p>
Nem viselhetnének vallási jelképet a rendőrök Belgiumban
Jambon a De Zevende Dag flamand nyelvű televíziónak adott interjújában úgy vélekedett, hogy az "egyenruha az egyenruha", a rendőrség pedig a társadalom sokszínűségét tükrözi.
Antwerpenben, egy kísérleti jelleggel hozott, a rendőrök körében vallási jelképek viselését tiltó határozatra utalva elmondta, a lehető legszélesebben értelmezett módon történik az új tagok állományba vétele, integrációjukat a vallási jelképek viselésének engedélyezése megnehezítené.
Yvan Mayeur, Brüsszel főpolgármestere szerint nem helyes a vallási szimbólumok látható viselése.
Egy közfeladatot ellátó szervezetnek "semlegesnek" kell lennie - vélekedett.
Emir Kir, a brüsszeli Saint-Josse Ten Noode kerület török származású szocialista polgármestere a Sudpresse balga napilapnak nyilatkozva kijelentette: véleménye szerint nem lehet elérni a vallási jelképek viselésének betiltását.
A napilap megjegyezte, több nyugati ország - köztük Nagy-Britannia, vagy Kanada - engedélyezi a vallási szimbólumok látható viselését, még a muzulmán fejkendő hordását is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.