Nem túrják fel Európát

Bécs/Brüsszel. A hétéves költségvetés elfogadásával az unió túljutott egy válsághelyzeten, és jó előjelekkel indul a következő esztendőnek. Ezt emelte ki a január elsejétől hivatalba lépő osztrák soros elnökség kulcsfigurája, Ursula Plassnik külügyminiszter.

Bécs/Brüsszel. A hétéves költségvetés elfogadásával az unió túljutott egy válsághelyzeten, és jó előjelekkel indul a következő esztendőnek. Ezt emelte ki a január elsejétől hivatalba lépő osztrák soros elnökség kulcsfigurája, Ursula Plassnik külügyminiszter. Az unió legfontosabb ügyeit vivő – a tagországok külügyminisztereiből álló – ún. általános ügyek tanácsának leendő soros elnöke hangoztatta, hogy a nehézségek éve után Ausztria szeretné ismét jó úton látni az uniót. Hozzátette, emiatt a várakozások is nagyok Béccsel szemben, de a reményekben is ésszerűnek kell maradni.

Wolfgang Schüssel kancellár a múlt héten az ellenzéki pártok támogatását kérte az osztrák EU-elnökség munkájához. A koalíciós kormány élén álló konzervatív politikus a parlamentben ismertette kabinetje nyilatkozatát, amelyben felsorolta az osztrák elnökség előtt álló legfontosabb feladatokat. Schüssel ezek közé sorolta a 2007 és 2013 közötti időszakra szóló pénzügyi keretek meghatározását az Európai Parlamentben és az EU bizottságában, a növekedésről és a foglalkoztatásról tavaszra tervezett csúcsértekezlet megrendezését, egy új uniós kutatási keretprogram kidolgozását, valamint a balkáni térséggel kapcsolatos külpolitikai tevékenységet, illetve az unió alkotmányáról szóló vita továbbvitelét. A néppárti kancellár is óvott az elnökséggel kapcsolatos túlzott várakozásoktól, szerinte ugyanis a hat hónapig tartó elnökség nem olyan időszak, amikor „totálisan fel lehet túrni Európát”, de hozzáfűzte, Bécs „derék közbenjárói és közvetítői” szerepre törekszik.

Alfred Gusenbauer, az ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetője viszont Európa-politikai irányváltás megindítását követelte a kancellártól. Azt mondta, mindenekelőtt intézkedéseket vár az egyes EU-tagországokban – a vállalati nyereség terhelésénél – tapasztalható adódömping ellen, valamint az európai szociális különbségek mérséklése érdekében. Határozottan bírálta a mezőgazdasági támogatások jelenlegi rendszerét, amelyben jelenleg az európai nagygazdaságok 6 százaléka élvezi a támogatások 52 százalékát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?