Nem szűnnek meg határon túli műsorok

Budapest. Egyetlen, a határon túli magyarokról szóló műsorát sem szünteti meg a Magyar Televízió (MTV), közölte az erről korábban megjelent sajtóhírekre reagálva Csorba Mária sajtóreferens.

Budapest. Egyetlen, a határon túli magyarokról szóló műsorát sem szünteti meg a Magyar Televízió (MTV), közölte az erről korábban megjelent sajtóhírekre reagálva Csorba Mária sajtóreferens. „Ragáts Imre elnök keresi az anyagi forrásokat ezekre a műsorokra, s abban az esetben sem mond le róluk, ha nem kapja meg az Illyés Közalapítvány által korábban folyósított támogatást. Az elnök egyetlen műsor megszüntetéséről sem döntött” – tette hozzá. Belénessy Csaba, a közszolgálati médium regionális, kisebbségi és határon túli műsorainak főszerkesztője elmondta, a határon túli produkciók éves költsége mintegy 300 millió forint. Ennek felét a stúdiótechnika és a belső munkatársak bére teszi ki. Mindehhez nyújtott korábban 150 milliós támogatást az Illyés Közalapítvány. „A határon túl élénk visszhangot váltott ki, hogy a műsoraink veszélybe kerültek” – mondta, hozzátéve: a forráshiány a Duna Televízióval a környező országokban közösen működtetett, több mint száz emberből álló tudósítói hálózat létét fenyegetné. Kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, még nem tudja, mennyire érinti ezt az intézményt a köztelevíziónál meghirdetett takarékossági csomag.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?