Nem szokványos lesz idén a július 4-i nemzeti ünnep Washingtonban

Washington |

Nem szokványos lesz idén a július 4-i nemzeti ünnep Washingtonban, az Egyesült Államokban csütörtökön ünneplik a függetlenség napját, azaz a függetlenségi nyilatkozat 1776-ban történt kihirdetését, amellyel az akkor 13 brit kolónia kinyilvánította elszakadását Nagy-Britanniától.

Az amerikai fővárosban minden évben délelőtti parádéval és esti koncerttel, valamint tűzijátékkal ünneplik a függetlenség napját. Az idén azonban Donald Trump elnök radikális változtatással kecsegteti az amerikaiakat.     

Az ünnepnap délutánján - még a koncert és a tűzijáték előtt - a Lincoln emlékműnél mintegy egyórás program lesz Üdvözlet Amerikának címmel. A programban katonai felvonulás lesz harckocsikkal és katonai járművekkel, valamint légi parádéval, amelyen a légierő, és a haditengerészet gépei, valamint a parti őrség helikopterei tartanak bemutatót. Sajtóértesülések szerint M1 Abrams harckocsik, B-2-es bombázók, F-35-ös és F-22-es vadászrepülők is részt vesznek a bemutatón.         

A washingtoni légteret egész napra lezárják, a közeli Reagan repülőtér pedig nem fogad és nem indít járatokat helyi idő szerint este tíz óráig.

A katonai parádé megtartását Donald Trump először 2017-ben vetette fel, miután részt vett Párizsban a francia nemzeti ünnepen rendezett katonai parádén.

A katonai bemutató után az elnök beszédet mond. A Fehér Ház szóvivője, Hogan Gidley a Fox televíziónak adott interjújában közölte: Trump kerüli a politikát, csakis történelmi és hazafias témákkal foglalkozik majd.

A Lincoln emlékműnél szerdán este már készen álltak a páholyok, ahová kormányzati tisztségviselők, törvényhozók és republikánus személyiségek kaptak meghívást.

A The Washington Post című lap szerint az ünneplés valószínűleg az amerikai főváros valaha volt legköltségesebbje lesz. A parkokat felügyelő vállalat 2,5 millió dollárt különített el és ebben a légi parádé, valamint a harci járművek szállításának és felvonultatásának költségei még nincsenek benne. Ezt a Pentagon (védelmi minisztérium) finanszírozza. A legfőbb katonai vezetők egyébként szintén jelen lesznek a délutáni ünnepségen és bemutatón.     

Donald Trump szerdán Twitteren védte meg a költségeket, amelyek szerinte elenyészőek a rendezvény nagyszerűségéhez és méltóságához képest. "Ez nagyon kevés, ahhoz képest, hogy az Üdvözlet Amerikának milyen értékes" - írta mikroblogjában az elnök.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?