Nem jár kártérítés az akaratukon kívül streilizált roma nőknek

Olomouc |

<p>Nem kap kártérítést az akaratán kívül sterilizált roma asszony Csehországban. A cseh alkotmánybíróság ugyanis alaptalannak találta azt a panaszát, amelyet az olmützi fellebbviteli bíróság döntése ellen tett. Az olmützi taláros testület tavaly novemberben Iveta Červeňáková kártérítési követelését elutasította.</p>

"Az alsóbbrendű bírói testületek és vizsgálati hatóságok döntése megalapozott volt" - közölte az alkotmánybíróság véleményét Stanislav Balík, bíró. A néhány éve húzódó ügy ezzel véglegesen befejeződött. Az alkotmánybíróság ugyanakkor nem zárta ki: ha új tények merülnének fel az ügyben, akkor természetesen lehetőség van a vizsgálatok és a per felújítására.

A regionális bíróság 2007-ben félmillió koronás kártérítést ítélt meg a 32 éves Červeňákovának. Az akkori döntést azonban a műtétet elvégző ostravai városi kórház megfellebbezte. Az új döntés értelmében a kórháznak csupán bocsánatot kellett kérnie írásban Červeňákovától.

A fellebbviteli bíróság ugyan igazat adott Červeňákovának, de a pénzbeli kártérítést elutasította azzal az indoklással, hogy az asszony nem a törvény által meghatározott három éven belül, hanem később fordult ügyével a bírósághoz.

Červeňáková 1997 júliusában szülte meg császármetszéssel második gyermekét az ostravai városi kórházban. A szülés után sterilizálták. Az ügyészség szerint azonban az orvosok nem tartották be az érvényes előírásokat, s Červeňáková írásos beleegyezését a beavatkozáshoz csak akkor kérték, amikor ő már a narkózis hatása alatt volt. Červeňáková azt állítja, hogy nem volt tudatában annak, mit ír alá, erről őt senki előzetesen nem tájékoztatta. Saját állítása szerint a beavatkozásról csak 2004-ben szerzett tudomást, amikor újabb gyereket akart, s kiderült, hogy ez már nem lehetséges. Akkor fordult az ügyben a bírósághoz.

A kórház az ügy kezdete óta elutasítja, hogy hibát vétett volna. Az orvosok szerint Červeňákovát nem sterilizálták, csak olyan beavatkozást hajtottak végre, amely kizárja a természetes úton való teherbe esést. Ha az asszonynak most valóban semmiképpen sem lehet gyermeke, annak a kórház szerint más oka kell hogy legyen. A kórház egyúttal azt állítja, hogy Červeňáková jól tudta, mit ír alá.

Az európai roma jogvédő szervezetek szerint Csehországon kívül Szlovákiában, Magyarországon, Bulgáriában és Romániában is sor került a roma asszonyok akaratukon kívüli sterilizálására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?