Nem indult el a Mars felé a Fobosz-Grunt orosz űrszonda

Moszkva |

<p>Vlagyimir Popovkin elmondta, hogy a szonda ugyan levált a Zenit hordozórakétáról, és Föld körüli pályára állt, de saját hajtóművének meghibásodása miatt nem indult el a Mars felé.</p>

Popovkin szerint az orosz szakembereknek még három napjuk van arra, hogy megpróbálják beindítani a szonda hajtóművét - s ezzel útnak indítani a Fobosz-Gruntot a vörös bolygó felé -, mielőtt lemerülnének a szonda elemei.

A Fobosz-Gruntnak az a feladata, hogy talajmintákat hozzon a Földre a Mars kísérő holdjáról a Foboszról, s vizsgálatokat végezzen a vörös bolygóról és az azt kísérő égitestről.

A szonda fedélzetén egy körülbelül 50 kilogrammos műszercsomagban húsz nemzetközi berendezés kapott helyet. Az űreszköz két fő egységből áll. Ez a 115 kilogrammos kínai keringőegység, a Jinghuo 1 (Yinghuo-1), valamint a kínai szondát a Marshoz juttató orosz Fobosz-Grunt.

Az Interfax hírügynökség idézett egy, az orosz űriparhoz közeli forrást, amely szerint az irányítási rendszer üzemzavara lehet a történtek hátterében.

James Oberg, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egykori szakértője, aki jelenleg tanácsadóként dolgozik, az AP hírügynökségnek azt mondta, a cél az, hogy újra ellenőrzés alá vonják a szondát, meghatározzák az esetleges számítógépes programozási hibákat, és parancsokat továbbítsanak a hajtóműnek. Mint mondta, ez nem egy lehetetlen feladat.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a próbálkozásokat a korlátozott kommunikációs lehetőségek akadályozzák. Bizonyíték erre az is, hogy az orosz irányítók a dél-amerikai nyilvánossághoz fordultak, hogy segítsenek meghatározni a szonda tartózkodási helyét. Amatőr csillagászok voltak egyébként azok is, akik elsőként észlelték a szonda üzemzavarát, felfedezve, hogy a szonda Föld körüli pályán ragadt - mondta Oberg.

A mostanit megelőző orosz űrszondát 1996-ban bocsátották fel, de sikertelenül járt. A Mars-96 nem jutott ki a bolygóközi térbe a hajtómű meghibásodása miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?