Nem hozott megoldást az Orbán-Merkel találkozó

orbán merkel

Fontos és helyes, hogy Magyarország védi európai uniós (EU-) külső határát, de nem szabad megfeledkezni az "Európa lelkét jelentő humanitásról" - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.

Közös tájékoztatójukon a kancellár kiemelte, hogy a magyar kormányfővel intenzív tárgyalást folytattak, amelyen világossá vált, hogy a migráció területén egy sor kérdésben egyeznek az álláspontok, de vannak véleménykülönbségek is.

Németország és Magyarország egyetért az EU külső határa védelmének fontosságában, és abban is, hogy a menekülteknek lehetőleg a hazájuk közelében kell segítséget nyújtani, és küzdeni kell a menekülésre kényszerítő okok felszámolásáért. Azonban Németország szerint a külső határok védelme nem jelenthet bezárkózást, és az Európa alapját jelentő humanitásra tekintve nem szabad megfeledkezni arról, hogy "emberek érkeznek hozzánk" - mondta Angela Merkel.

Közös tájékoztatójukon a kancellár kiemelte, hogy az együttműködést az európai gazdaság előtt álló legnagyobb kihívásokat jelentő ügyekben, a digitalizáció, az alternatív gépjármű-meghajtási technológiák és a mesterséges intelligencia területén is tovább kell erősíteni.

Németország és Magyarország a protekcionista gazdaságpolitika elutasításában is egyetért - tette hozzá.

A két ország egyebek mellett a közös "stratégiai kultúra" megteremtéséről és a NATO-t kiegészítő európai intervenciós kezdeményezésről szóló védelempolitikai ügyekben is szorosan együttműködik - mondta Angela Merkel.

Orbán: Magyarország óriási terhet vesz le Németország válláról

A miniszterelnök szerint Magyarország óriási terhet vesz le Németország válláról azzal, hogy megakadályozta, hogy bárki a törvények megkerülésével lépjen be Magyarország területére.

Orbán Viktor csütörtökön Berlinben találkozott Angela Merkel német kancellárral, majd közös sajtótájékoztatójukon elmondta: Magyarország álláspontja a migráció tekintetében évek óta változatlan, és ezt mindig őszintén, egyenesen el is mondta. 

Magyarország azért épített kerítést a déli határára, hogy visszanyerje az ellenőrzést a saját területe felett - emlékeztetett.

A kormányfő hangsúlyozta: jogi természetű vita van kibontakozóban arról, hogy nem Magyarország az első belépési pont az Európai Unió területére, hanem leginkább Görögország. Ezért Magyarország szerint Németországnak Görögországba kell visszaküldeni az embereket, és "készen állunk megvitatni ezt a hosszú vitát" - fűzte hozzá.

A kormányfő a közös sajtótájékoztatón kiemelte: a véleménykülönbségek nem akadályozhatnak abban, hogy keressék az együttműködés lehetőségét.

Kijelentette: készen áll az együttműködésre ezen a területen is a német kancellárral.

Magyarország déli határa védve van, onnan migránsok nem érkezhetnek Németországba és Ausztriába sem, és "a határt védve tartjuk a jövőben is" - közölte Orbán Viktor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?