Nem golyó végzett Hvaldimirral, az állítólagos orosz kémbálnával

Hvaldimir

Nincsen semmi arra utaló jel, hogy az augusztus végén Norvégiában holtan talált belugát – fehér bálnát –, amellyel kapcsolatban számos találgatás merült fel, egyebek mellett az is, hogy kémkedésre használták fel, agyonlőtték volna – közölte hétfőn a norvég rendőrség.

A NOAH és a One Whale állatvédelmi szervezetek a múlt héten feljelentést tettek, azt állítva, hogy a Hvaldimir névre keresztelt fehér bálnával, amely 2019-ben történt felfedezése óta valóságos szenzációnak számított Norvégiában, lőfegyver végzett. 

A belugát megfigyelő állatvédők szerint, a 15–20 év közöttinek tartott, jó kondícióban lévő tengeri emlős élettelen testét augusztus 31-én találták meg a Risavika partjaitól nem messze, Norvégia délnyugati partvidékén. A belugák általában 30–35 évig élnek a Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint. 

A Norvég Állatorvosi Intézet által végzett elsődleges boncolás alapján a rendőrség közölte: semmi nem utal arra, hogy a haláleset „emberi tevékenység” következménye lett volna. Sejteni engedték, hogy a beluga feltételezhetően éhen halt, így nem indítottak vizsgálatot sem. 

Amund Preede-Revheim rendőrségi vezető közleményben hangsúlyozta: a boncolás egyetlen eredménye alapján sem lehet arra következtetni, hogy Hvaldimirt agyonlőtték volna. A rendőrség szerint a sérülései csak felületesek voltak. 

Az egyik seb kicsit mélyebb volt, de létfontosságú szervet nem ért károsodás, és a sebesülések nem voltak halálos kimenetelűek a rendőrség szerint. 

Amund Preede Revheim elmondta, hogy a cetféle gyomra üres volt, és a szervei nagy része tönkrement. 

A belugák hagyományosan jóval északabbra élnek, Grönland közelében, vagy az orosz, illetve norvégiai sarkvidék vizein.

Az először 2019-ben a norvégiai sarkvidéki vizeken, Finnmark közelében megfigyelt, több méter hosszú fehér cetféle nevét a bálnát jelentő norvég hval szóból, illetve az emblematikus orosz keresztnév összetételéből kapta. Fején kamerahámot viselt, amelyen műanyag csíkokon az Equipment St. Petersburg angol nyelvű felirat volt olvasható. 

A norvég halászati igazgatóság annak idején feltételezte, hogy Hvaldimir egy zárt helyről szökött meg, és az orosz haditengerészet idomította, mivel hozzá volt szokva az emberi társasághoz és szokása volt közel úszni a hajókhoz. Moszkva soha nem erősítette meg ezeket a feltételezéseket. 

A Barents-tenger és az Atlanti-óceán északi része stratégiai fontosságú a nyugati és az orosz haditengerészetek szempontjából, szokásos érintkezési övezet a tengeralattjáróik számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?