Nem erősítette meg és nem is cáfolta a Kreml az orosz–amerikai elnöki telefonbeszélgetésről szóló bejelentést

Trump Putyin

Nem erősítette meg és nem is cáfolta a Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök közötti telefonbeszélgetésről szóló bejelentést vasárnap újságíróknak nyilatkozva Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

„Annak mértékében, ahogy a washingtoni adminisztráció kibontakoztatja tevékenységét, sokféle kommunikáció zajlik, és ez a kommunikáció különböző csatornákon folyik, és természetesen a kommunikáció sokasága közepette lehet, hogy én személy szerint valamit nem tudok, lehet, hogy valamiről nem értesültem. Tehát az adott esetben sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom (a hírt)” – fogalmazott Peszkov.

Azt, hogy telefonon beszélt Putyinnal, maga Trump mondta a The New York Post című lapnak nyilatkozva. Arról, hogy mikor és hányszor kommunikált orosz hivatali partnerével, nem nyilatkozott az amerikai elnök. Hangot adott benyomásának, hogy Putyin „tényleg nem közömbös” a katonák harctéri halála iránt, és azt mondta, hogy konkrét terve van az orosz–ukrán konfliktus lezárására.

Donald Trump többször is kijelentette, hogy tárgyalásokat akar folytatni az orosz elnökkel. Hasonló készségét január végén Vlagyimir Putyin is megerősítette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?