Nem bűncselekmény okozta a tüzet a Notre-Dame-ban

Notre-Dame
Párizs |

Nincs arra utaló jel az előzetes vizsgálatok alapján, hogy bűncselekmény okozta volna a tűzvészt a párizsi Notre-Dame-székesegyházban - közölte szerdán a párizsi ügyészi hivatal.

Rémy Heitz államügyész közleményében azt írta: az eddig lefolytatott nyomozás során nem sikerült még meghatározni a tűz okát.

Hozzátette, hogy a gondatlanság lehetőségét nem zárják ki, így vizsgálódnak olyan irányban is, hogy esetleg az elektromos rendszer hibája vagy egy nem megfelelően elnyomott cigaretta következtében csaptak fel a lángok áprilisban a Notre-Dame-ban.

Az ügyészi hivatal bejelentette, hogy új nyomozati szakaszt indítanak három bíró vezetésével gondatlanságból vagy az előírások előre megfontolt megszegése nyomán bekövetkezett nem szándékos tűzokozás gyanújával. A vizsgálatot vezető bírók szélesebb nyomozati jogkörrel rendelkeznek, és vádat emelhetnek az esetleges felelősök ellen.

A székesegyházban április 15-én tört ki tűzvész, amelynek következtében leégett a tetőszerkezet és leomlott a kúp alakú huszártorony. Emmanuel Macron francia államfő elképzelése szerint öt éven belül újjáépítik a Notre-Dame-ot, de számos szakértő úgy véli, ennél hosszabb időre lesz szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?