Négy százalékpont Obama előnye Romneyval szemben

Washington |

<p>A Reuters és az Ipsos közös felmérésének szombaton közzétett eredménye szerint Obamára 47, Romneyra pedig 43 százalék adná a szavazatát, ha most tartanák a választást.</p>

Nyolc héttel az amerikai elnökválasztás előtt némileg növelte előnyét a második mandátumért harcba szálló Barack Obama republikánus kihívójával, Mitt Romneyval szemben.

A demokrata elnök tovább növelte előnyét tucatnyi részterületen is. A megkérdezettek 50 százaléka szerint Obama meggyőzőbb volt pártja elnökjelölő konvencióján, mint Romney, s 46 százalék tartja "elég okosnak a munkára". A republikánus elnökjelöltnél ez az arány csak 25, illetve 37 százalék volt.

Tucatnyi olyan kedvező tulajdonság, jellemvonás megítélésében is Obama vezet, mint például "Amerikát képviseli", vagy éppen "helyes értékeket vall". Az egyetlen kategória, amelyben Romney vezet, az a hit kérdése. A válaszadók 44 százaléka tartja elkötelezett hívőnek a mormon vallású Romneyt, 31 százalék pedig Obamát.

A Gallup közvélemény-kutató legfrissebb felmérése is négy százalékpontos előnyt mutat Obama javára. A szombaton nyilvánosságra hozott adatok szerint a hivatalban lévő elnökre adná voksát a megkérdezettek 49 százaléka, a republikánus kihívóra pedig 45 százalék.

Az utóbbi hónapokban gyakorlatilag fej fej mellett haladt a két politikus. Szociológusok azzal magyarázták Barack Obama népszerűségének növekedését, hogy pártja e héten tartotta elnökjelölő konvencióját. Annak megjósolására azonban senki nem vállalkozik, hogy Obamának sikerül-e megtartani az előnyt az elnökválasztásig.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?