NAÜ: az ukrán szakemberek kizárása önmagában nem jelent kockázatot Zaporizzsjában

zaporizzsjai atomerőmű

Nem származik közvetlen biztonsági probléma abból, hogy az ukrán személyzet nem tud bejutni az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőműbe – jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója kedden a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.

„A helyzet hosszú távon nem tartható fenn. Ugyanakkor a leállás jelenlegi konfigurációjában az ott lévő személyzet képes ellátni a feladatát” – fogalmazott a főigazgató.

A korábban az Enerhoatom ukrán állami vállalat felügyelete alatt működő zaporizzsjai atomerőművet a háború elején, két évvel ezelőtt szállták meg az orosz erők.

A múlt héten a NAÜ kormányzótanácsa megszavazta, hogy Oroszországnak ki kell vonulnia az erőműből, és vissza kell adniuk az ellenőrzést az ukrán hatóságoknak.

Az erőmű üzemeltetésében jelenleg is részt vesz az eredeti ukrán alkalmazottak egy része, többeket azonban kitiltottak az erőmű területéről, mert nem voltak hajlandóak aláírni az új orosz munkaszerződést.

Grossi a távolmaradó ukrán alkalmazottak számát száz körülire becsülte. Ami viszont Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter szerint „egy újabb orosz hazugság”. Ő 380-ra teszi az erőműből kizárt ukrán szakemberek számát, megjegyezve, hogy a személyzet hiánya miatt a helyzet „nukleáris baleset felé halad”. Grossi az interjúban „szubjektív megítélésnek” tulajdonította a számbeli eltérést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?