NATO-csúcs - A tagállamok a tisztességes tehermegosztás mellett foglaltak állást

nato-csúcs
Brüsszel |

A tisztességes tehermegosztás mellett is állást foglaltak a NATO-tagországok állam- és kormányfői brüsszeli találkozójuk első napján, szerdán - mondta el Jens Stoltenberg, az észak-atlanti védelmi szövetség főtitkára a munkaülést követően. Macedónia a várakozásoknak megfelelően meghívást kapott a csatlakozási tárgyalások megkezdésére.

Stoltenberg a kiadások növelésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a védelemre fordított költségek és a felelősség jobb egyensúlyra törekvő megosztása biztosítja a szövetség hitelességét, a tagállamok közötti szolidaritást és a gyors reagálási képességet.

Az állam- és kormányfők megállapodtak a szövetség parancsnoki struktúrájának megerősítéséről, hogy a jelenleginél rövidebb idő alatt legyen megvalósítható a csapatok és katonai eszközök Észak-Amerika és Európa közötti utánpótlása és európai mozgathatósága. Az észak-amerikai és az európai szövetségesek közötti szorosabb kapcsolatért felelős parancsnokságot hoznak létre az amerikai Norfolkban, valamint az európai csapatmozgás összehangolásáért felelős központ jöhet létre Németországban.

Macedónia a csúcstalálkozón meghívást kapott a NATO-csatlakozási tárgyalások megkezdésére, köszönhetően annak, hogy várhatóan sikerül lezárnia a Görögországgal fennálló névvitáját. A tagállamok vezetői üdvözölték a névvita rendezését és a macedón kormány reformintézkedéseit.

A csúcsértekezleten elfogadott nyilatkozatban a NATO-tagországok az Oroszországgal ápolt kapcsolatok javítása, a párbeszéd fenntartása mellett foglaltak állást. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy nem kötnek kompromisszumot az Európa és Észak-Amerika biztonságát garantáló elveket illetően. 

A tagállamok megerősítették elkötelezettségünket az afganisztáni biztonság és stabilitás mellett, ez tanácsadást és az afgán nemzeti védelmi és biztonsági erők képzését jelenti. Emellett 2024-ig kiterjesztették az afgán erők pénzügyi támogatását is.

Donald Trump amerikai elnök még a csúcstalálkozót megelőzően a német kormányt bírálta az Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték tervezett kiépítése miatt, mondván, hogy Németország "túsza" lett Oroszországnak. Angela Merkel kancellár erre reagálva kijelentette, Németország független ország, amely független politikát folytat és független döntéseket hoz. A két vezető külön is találkozott egymással, és ezt követően Trump "nagyon jónak" nevezte a kapcsolatukat.

Rumen Radev bolgár államfő a találkozó szünetében arról tájékoztatott, hogy a megbeszélésen Trump felszólította a NATO tagállamait: emeljék védelmi kiadásaikat a bruttó hazai termékük (GDP) 4 százalékára, a korábbi hivatalos elvárás duplájára. Később a washingtoni Fehér Ház egyik szóvivője is megerősítette, hogy Donald Trump a védelmi kiadások elvárt szintjének emelését sürgette, és azt mondta, hogy az elnök erről már a tavalyi NATO-csúcson is beszélt. Sajtótájékoztatóján megkérdezték erről Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt, aki úgy vélekedett, hogy először a hivatalos, jóváhagyott elvárásoknak kell eleget tenni, márpedig a szövetségesek jó úton haladnak efelé.

Emmanuel Macron francia elnök a tanácskozás szünetében azt mondta, hogy a NATO meggyengülése hosszú távon költségesebb lenne a tagországok számára, mint a védelmi kiadások növelése.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette: Magyarország növeli hozzájárulását a NATO erőfeszítéseihez.

Elmondta, hogy az ország átfogó haderőreformba kezdett, a Magyar Honvédség egyebek mellett új helikoptereket szerez be mintegy 100 milliárd forint értékben. Megerősítette, hogy Magyarország a korábbi megállapodásoknak megfelelően el fogja érni, hogy a védelmi kiadások a GDP 2 százalékát tegyék ki.

Elmondta azt is: Magyarország úgy döntött, hogy a NATO afganisztáni misszióját erőstő 117 fős magyar kontingens állományát további 12 fővel növeli, valamint az eredetileg 2020-ig vállalt pénzügyi hozzájárulás időszakát 2024-ig kiterjeszti, ami azt jelenti, hogy évi félmillió dollárral járul hozzá az afgán biztonsági erők kapacitásainak és képességeinek fejlesztéséhez. Ezek mellett a Koszovóban szolgálatot teljesítő NATO-erők (KFOR) munkájában hamarosan 390 magyar katona teljesít majd szolgálatot - tette hozzá.

A NATO-tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozója csütörtökön fejeződik be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?