Naponta 1500-an esnek fegyveres erőszak áldozatául a világon

Genf |

<p>Az ENSZ hétfőn felhívásban sürgette, hogy vessenek véget az erőszak és az elmaradottság veszélyes spiráljának egy olyan pillanatban, amikor naponta mintegy 1500 ember hal meg erőszakos cselekményekben világszerte.</p>

Svájc és az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) hétfőn és kedden miniszteri szintű értekezletet tart Genfben, amelyen a fegyveres erőszak elleni küzdelemben elért eredményeket vitatják meg, és meghatározzák az elsődleges célokat. A konferencián 80 ország több mint 400 képviselője vesz részt.

"Naponta mintegy 1500 ember hal meg erőszakos halállal fegyveres konfliktusokban vagy a szervezett bűnözés, emberölés áldozataként" - közölte Martin Dahinden, a svájci Fejlesztési és Együttműködési Igazgatóság vezetője a svájci külügyminisztérium közleménye szerint.

"Azoknak a száma, akik a fegyveres erőszak közvetett következményei miatt halnak meg, ennél jóval magasabb" - tette hozzá.

A világ különböző részeit jellemző zavarokra utalva Helen Clark, az UNDP vezetője hangsúlyozta, hogy a fiatalokat sújtó munkanélküliség, a nagy vagyonok összpontosulása kevesek kezében és a népesség teljes rétegeinek a kizárása a fejlődésből a problémamentes fegyverhez jutással együtt "veszélyes erőszakspirálhoz vezethet".

Csak Közép-Amerikában a fegyveres erőszak évente 6,5 milliárd dollár kiadást okoz, az egészségügyre és az oktatásra fordítandó összegek kárára - tette hozzá az UNDP vezetője.

Közép-Amerika a világ azon régiója, ahol a legkiterjedtebb a fegyveres erőszak - közölte csütörtökön a Fegyveres Erőszakról és a Fejlődésről szóló Genfi Nyilatkozat genfi titkársága. A 2008-ban indított diplomáciai kezdeményezésben, amelynek célja, hogy 2015-re csökkenjen a fegyveres erőszak, 112 ország vesz részt.

A jelentés szerint évente 526 ezren halnak meg világszerte erőszakos halállal, de csak 55 ezren fegyveres konfliktusban vagy terrorcselekmény következtében. Az erőszakcselekmények okozta halálesetek egynegyede 14 országban történik, a legmagasabb az arányuk Salvadorban, ahol minden 100 ezer lakosra 60 erőszakos halál jut évente.

Martin Dahinden szerint az erőszakos cselekmények okozta kiadásokat évente 160 milliárd dollárra becsülik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?