Nagyon nem szeretik Francois Hollande államfőt

Francois Mitterrand 14 évig tartó mandátuma után (1981-1995) egy évvel ezelőtt, 2012. május 6-án választottak a franciák ismét szocialista politikust köztársasági elnökké, aki a konzervatív Nicolas Sarkozyt váltotta az államfői székben. A recesszió szélére sodrott országban Hollande gúnyneve a "75 százalékos elnök" lett: egy évvel ezelőtt a legfőbb választási ígéretéről, a szupergazdagokra kivetendő 75 százalékos jövedelemadótól - amely az alkotmánytanács vétója miatt végül nem valósult meg - volt hangos a média, mostanában pedig attól, hogy politikájával a franciák 75 százaléka elégedetlen, s ezzel minden idők legnépszerűtlenebb köztársasági elnökévé vált.
    A munkanélküliség március végén elérte a 11 százalékot és folyamatosan növekszik. Hollande azon ígérete, hogy az év végére megfordítja a tendenciát, jelenleg megvalósíthatatlannak tűnik. A stagnálás miatt az államháztartási hiánynak a GDP-arányos 3 százalék alá szorítását a kormány 2013-ról 2014-re halasztotta annak ellenére, hogy szigorú költségvetési politikát folytat.  
    A felmérések alapján egyértelmű, hogy Hollande népszerűtlensége a társadalmi és gazdasági helyzettel magyarázható, a munkanélküliség mellett a vásárlóerő romlásával, valamint az adóemelésekkel (eddig 30 milliárd eurós összegben). A franciák nem tartják elég hatékonynak az elnök politikáját, és nem tapasztalnak jelentős változást az előd irányvonalához képest.
    Érdekes különbség viszont, hogy Hollande-ot magát - ellentétben Sarkozyvel - a franciák többsége (52 százalék) továbbra is szimpatikusnak és becsületesnek tartja. Az elindított reformokat is támogatja a társadalom jelentős többsége: a fiatalok foglalkoztatási programját (77 százalék), a 60 éves nyugdíjkorhatár visszaállítását azok számára, akik 18 éves koruk óta dolgoznak (64 százalék), a vagyonadó emelését (64 százalék), a 60 ezer új munkahely létrehozását a közoktatásban (62 százalék). Jelentős problémát jelent viszont, hogy alig 27 százalék érzi úgy: az államfő kompetens, és csak 14 százalék állítja, hogy az elnöknek tekintélye van a választók előtt. Vagyis Hollande teljesen elvesztette a hitelét amiatt, mert nem tudja a válság hatásait csökkenteni, és mert az elindított reformok nem elég hatékonyak, eredményei nem érezhetők.  
    Külföldön - elsősorban Gérard Depardieu Belgiumba, majd Oroszországba való távozásának híre miatt - a gazdagokat megadóztató és "adóemigrációba" kényszerítő retrográd szocialista elnök képe alakult ki Hollande-ról, miközben a francia baloldal azért bírálja az államfőt, mert annak ellenére, hogy megválasztásakor a pénzügyi világot jelölte meg fő ellenfeleként, a szakszervezetekkel megkötött sikeres megállapodással rugalmasabbá tette a munkaerőpiacot, megkönnyítette az elbocsátások feltételeit.  
    A hazai bal- és jobboldali sajtó egyaránt gyengekezű vezetőnek tartja Hollande-ot, noha a januárban Maliban indított katonai beavatkozásról néhány óra alatt döntött, s azt általános elismeréssel fogadta a teljes politikai elit, s azóta is nemzeti konszenzus övezi a sikeresnek tartott intervenciót. A külföldi bankszámláit eltitkoló volt költségvetési miniszter, Jérome Cahuzac botránya után a képviselők vagyonbevallásának ellenőrizhetővé tételét kimondó törvényjavaslat mellett pedig annak ellenére kitart Hollande, hogy sokan azzal saját pártjában sem értenek egyet.
    A legjelentősebb társadalmi reform, a melegházasság engedélyezése is keserű szájízt hagyott maga után, miután a parlamenti heves vitát zavargásokba torkolló utcai tüntetések kísérték. A vita pedig alkalmat teremtett a Sarkozy visszavonulása óta vezető nélkül maradt és szétesett jobboldalnak az összefogásra.
    Hollande megválasztása és a gazdasági növekedés beindításáról szóló első beszédei némi reményt keltettek a déli uniós országokban a megszorítások enyhítése és egy újfajta európai gazdaságpolitika elindítása tekintetében. Hollande azonban annak ellenére visszautasít minden "konfrontációt" a válságkezelésről másképp gondolkodó Angela Merkel német kancellárral, hogy arra még a francia kormánypárt egy hivatalos dokumentumban is biztatta, hiszen valójában maga is megszorító politikát folytat.
    A Le Monde által megkérdezett baloldali érzelmiségek elsősorban azért csalódtak Hollande-ban, mert úgy érzik, az elnöknek nincs víziója, és még reményt sem próbál kelteni hatásos politikai beszédekkel. Bruno Palier, a társadalmi berendezkedések szakértője, a Terra Nova baloldali agytröszt tagja viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy nem varrható a baloldali értelmiség kudarca Hollande nyakába. "Nem voltunk képesek koherens és erős víziót teremteni a XXI. századi szociáldemokrácia számára. Természetesen mondhatjuk azt, hogy abba kell hagyni a megszorításokat. Na de akkor mit csinálunk? Tudunk olyan eléggé meggyőző alternatívával szolgálni, amelyet a politikusok követni fognak? Ez még nem egyértelmű" - mondta a Le Monde-nak az elemző.
    Christophe Prochasson történész szerint Hollande legfőbb érdeme, hogy véget vetett a sarkozyzmusnak. "Egy dologban nem okozott csalódást (az egy évvel ezelőtt "normális elnökséget" ígérő) Hollande, ez pedig a normalitás. A francia társadalomban alapvető változást indított el abban az értelemben, hogy az emberek nem várnak többé nagy dolgokat a történelemtől ... Ez nem okozna csalódást, ha szavakba tudná önteni" - véli a történész.