Nagy terheket cipelnek a kicsik

Brüsszel. Fontos megkönnyíteni, hogy a kis- és középvállalkozások uniós támogatáshoz jussanak, hozzáférjenek a strukturális alapokhoz – hangoztatta a Európai Parlamentben e témáról elfogadott jelentés.

A kőművestanulók többsége is kis- és közepes vállalkozásnál tud elhelyezkedniTASR-felvéteA jelentést 503 támogató és 10 ellenző szavazat mellett fogadtak el a képviselők, s az úgynevezett kisvállalkozások európai chartájának végrehajtását értékelte. A dokumentum kiemeli a kisvállalkozások jelentőségét az erősebb, tartós növekedés, valamint több és jobb munkahely kialakítására irányuló lisszaboni célok teljesítésében.

A kisvállalkozások európai chartáját 2000 júniusában fogadták el az uniós tagországok állam- és kormányfői a portugáliai Feirában. Fő célkitűzései közt szerepel a vállalkozói szemléletű oktatás támogatása, a vállalkozások elindításának könnyítése, a kisvállalkozások technológiai fejlesztése, az általuk alkalmazott, illetve számukra elérhető internetes megoldások bővítése, érdekképviseletük uniós és nemzeti szintű erősítése. A kérdés azért is fontos, mert Európában mintegy 95 millió ember dolgozik ötven főnél kevesebbet foglalkoztató kisvállalkozásokban. A 25 millió ilyen cég a magánszektorban található munkahelyek 55 százalékát adja. Az EP értékelése üdvözli, hogy a chartát az unión kívül is alkalmazzák, ez a képviselők szerint pozitív szerepet játszhat a tagjelölt államok felkészülésében. A szöveg szerint ugyanakkor továbbra is számos adóteher nehezedik a kisvállalkozásokra, különös tekintettel a befektetésekre. A képviselők javasolják például, hogy a kisvállalkozásoknak nyújtott közösségi támogatás mentesüljön a vállalkozási adó kötelezettségétől.

A vitában Herczog Edit magyar képviselő azt mondta, a charta „fontos és szükséges politikai szándéknyilatkozat, de alig több ennél”. Ezért szerinte a kis- és közepes vállalkozásokat mind európai, mind tagállami szinten kötelező szabályozásokkal is támogatni kell: „az elveken túl pragmatikus, közérthető és valósággal házhoz szállítható tájékoztatási és támogatási megoldásokra van szükség”. A kis- és közepes vállalkozások politikája nem egy speciális, különálló témakör, hanem az európai gazdaság egyik horizontális pillére. Ezért nagyon fontos, hogy a charta, illetve a mellette olykor túlságosan távoli párhuzamban futó programok ne csak a vállalkozásokról, de nekik is szóljanak.

Egy friss tanulmány szerint méltánytalan terhek sújtják a kis- és közepes vállalatokat az Európai Unióban. A kisvállalatok adózással kapcsolatos költségei relatíve kétszázszor nagyobbak, mint a nagy cégekéi. A nagyvállalatok adózással összefüggő technikai jellegű költségei éves forgalmuknak mintegy 0,02 százalékát teszik ki, ezzel szemben a kis- és közepes vállalatok éves forgalmuknak pedig 2,5 százalékát fizetik ki ugyanerre. A kiegyensúlyozatlanság megszüntetését célzó törekvésként az Európai Bizottság jóváhagyott egy tervezetet, amely a költségek megállapításakor az érintett kis- vagy közepes vállalat származási országának adóalapját veszi figyelembe. Az előterjesztés a kisvállalatokat tömörítő UEAPME támogatását is élvezi. „A kisvállalatoknak igen nehéz helytállni az európai piacon, aminek egyik oka az országonként változó járulékos költség. Egy kisvállalat könyvelője nem feltétlenül ismeri például a belga és a francia adórendszert” – nyilatkozta az EU Reporternek egy kisvállalat képviselője. A saját határokon túli érvényesülés költségei ráadásul túl nagyok, csak a nagyvállalatoknak kifizetődő a külföldi fejlesztés. (MTI, eurohirek.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?