Nagy pofon Arafatnak

Rámalláh. A palesztin kormány tagjai tegnap benyújtották lemondásukat Jasszer Arafat palesztin elnöknek, aki elfogadta azt. A lemondásokra azután került sor, hogy a palesztin törvényhozó tanács ülésén komoly bírálat ért több minisztert korrupció, illetve alkalmatlanság miatt.

Rámalláh. A palesztin kormány tagjai tegnap benyújtották lemondásukat Jasszer Arafat palesztin elnöknek, aki elfogadta azt. A lemondásokra azután került sor, hogy a palesztin törvényhozó tanács ülésén komoly bírálat ért több minisztert korrupció, illetve alkalmatlanság miatt. A miniszterek lépésükkel nyilvánvalóan azt akarták megakadályozni, hogy a parlament távolítsa el őket, a törvényhozó testület ugyanis tegnap bizalmatlansági indítványról szavazott volna. Megfigyelők Arafat politikai vereségének tartják, hogy hirtelen távozni kényszerült az a kabinet, amelyet ő állított össze júniusban.

Tegnap reggel bevette magát Arafat főhadiszállására az izraeli hatóságok által körözött huszonöt állítólagos terrorista. Közöttük van Tufik Tirabi, a Jordán nyugati partvidékén működő palesztin titkosszolgálat vezetője, aki Izrael szerint a merényletek titkos irányítója. Az Arafat főhadiszállásán történt menedékkérésről az izraeli rádió számolt be palesztin forrásokra hivatkozva. E beszámoló szerint ott bujkál a 17-es Erő, vagyis a palesztin elnök testőrségének két tagja is. Izrael összesen tizenöt izraeli polgár meggyilkolásával vádolja őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?