Nagy kihívások előtt az amerikai gazdaság

Washington |

<p>Az amerikai gazdaság súlyos kihívásokkal néz szembe, de bizonyosan magához fog térni, mondta Dana Perino, a washingtoni Fehér Ház szóvivője csütörtökön a gazdaság zsugorodásáról aznap közölt adatra reagálva.</p>

Az Egyesült Államok hazai összterméke 0,3 százalékkal kisebb volt a harmadik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest, jelentette be előzetes becslését a kereskedelmi minisztérium csütörtökön.
A GDP most gyenge, de ez várható volt - mondta a szóvivő, aki szerint egy sor tényező közrejátszott a gazdaság lelassulásában. A főbb elemek közé sorolta a harmadik negyedévben még rekord magas energiaárakat, a ingatlan- és a pénzügyi szektor zavarait, a két hatalmas hurrikánt, továbbá az elhúzódó Boeing-sztrájkot.
Dana Perino közölte: a Bush-adminisztráció lépéseket tesz a gazdasági növekedés helyreállítására és a munkahelyteremtésre „jövő év elejéig”. Miközben továbbra is komoly kihívásokkal nézünk szembe, még mindig az Egyesült Államok a legjobb hely üzletet kötni, olyan helyzetben vagyunk, hogy fel fogunk épülni – tette hozzá.
Mindkét nagy párt elnökjelöltje közleményben reagált a GDP csökkenésére. A demokrata párti Barack Obama szerint a visszaesés nem véletlen, hanem közvetlen következménye a Bush-kormány azon politikájának, amely a bankvilágot, a „Wall Streetet” az első helyre, a közembereket, a „Main Streetet” pedig az utolsó helyre tette. Mint hozzátette: John McCain ezt a politikát támogatta az utóbbi nyolc évben, és ezt folytatná az elkövetkező négyben is. Obama szerint munkahelyteremtéssel kell növekedést elérni, és csökkenteni kell a középosztály adóit.
A republikánus elnökjelölt, John McCain viszont arra figyelmeztetett: Barack Obama csak felgyorsítaná ezt a veszélyes zsugorodási folyamatot, független elemzések szerint Obama politikája 6 millió munkahelyet tenne tönkre az elkövetkező évtizedben. McCain azzal érvelt: ő új irányt szabna a gazdaságnak, egyebek mellett alacsonyabb adókkal és az állami kiadások felügyeletével. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?