Muszlimokat erőszakoltak és gyilkoltak – állítólag marhahúst ettek

Újdelhi |

<div>Egy 20 és egy 14 éves indiai muszlim lányt megerőszakoltak, két rokonukat pedig meggyilkolták, azzal vádolva őket, hogy marhahúst ettek.</div><div>&nbsp;</div>

Az idősebbik lány elmondta, hogy négy férfi támadt családjára az észak-indiai Harijána szövetségi államban. A támadók agyonverték nagybátyját és nagynénjét, őt és 14 éves unokatestvérét pedig megerőszakolták. A gyanúsítottakat később elfogták, gyilkosság, illetve nemi erőszak miatt állítják bíróság elé őket. Az Újdelhitől 100 kilométerre található, muszlim többségű Mevat körzetben élő nő tagadta, hogy marhahúst evett. Sok hindu szent állatként tekint a tehénre, levágását több államban – köztük Harijánában is – tiltják.Bár Indiában egy diáklány 2012-es brutális megerőszakolásának és meggyilkolásának hatására szigorítottak a törvényeken, a statisztikák szerint a nők és gyerekek elleni szexuális támadások száma nem csökkent jelentősen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?