Mustárgázt vethettek be a dzsihadisták Irakban

Washington |

<p>Mustárgáz nyomait fedezték fel egy, az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorcsoport fegyveresei által az iraki kurd erők állásaira kilőtt lövedéken - közölte az amerikai hadsereg.</p>

Az előzetes vizsgálatok eredményét Kevin Killea amerikai dandártábornok ismertette pénteken. Az IÁ ellen beavatkozó nemzetközi erők vezérkari főnöke hangsúlyozta, ez még nem jelent kétségbevonhatatlan bizonyítékot, ezért további vizsgálatok végeznek, amelyek eredménye néhány hét múlva várható. A vegyifegyver-támadás augusztus 11-én történhetett az iraki Kurdisztán fővárosától 40 kilométerre fekvő Mahmúrnál. A lövedéket az iszlamisták ellen harcoló kurd katonák juttatták el az amerikai hadsereghez.  Név nélkül nyilatkozó amerikai tisztségviselők arról tájékoztatták a CNN hírcsatornát, hogy megvizsgáltak egy másik, három héttel ezelőtti támadásból származó lövedéket is, és azon is mustárgáz nyomait fedezték fel. Szakértők szerint a Közel-Keleten hatalmas területeket ellenőrző Iszlám Állam szélsőségesei Szíriában juthattak mustárgázhoz. A szíriai kormány 2013-ban - amikor beleegyezett vegyifegyver-készletének felszámolásába - elismerte, hogy nagy mennyiséggel rendelkezik a hólyaghúzó harci eszközből. A beszerzés forrása ugyanakkor Irak is lehetett. Damaszkusz 2013-ban azt állította, hogy mustárgáz-készleteit a hadserege, illetve nemzetközi ellenőrök megsemmisítették. Az ellenőrök ugyanakkor sohasem tudtak meggyőződni arról, hogy a szíriai kormány földbe ásott gödrökben valóban elégettetett-e több száz tonnányi mustárgázt, ahogyan állította. Az amerikai hírszerzés arra gyanakszik, hogy a rezsim hadserege elrejthette vegyifegyver-készleteinek egy részét. A mustárgáz bevetése szakértők szerint annak lenne a jele, hogy az Iszlám Állam harci képességei aggasztó mértékben növekednek. Amerikai hírszerzők szerint a terrorszervezet korábban klórgázt alkalmazhatott Irakban. A klór ugyanakkor nem tiltott vegyi anyag. Az Egyesült Államok korábban klórgáztámadásokkal vádolta meg a szíriai hadsereget, amit Damaszkusz tagadott. Szíriának a mustárgáz mellett olyan ideggázokból is voltak készletei, mint a szarin és a VX.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?