Munkavállalás az Európai Unióban

Lassan letelik az első év abból a kettőből, amelynek végén a 15 régi európai uniós tagországból 12-ben dönteni kell a munkaerőpiaci korlátozás megszüntetéséről vagy fenntartásáról. Három régi tagországban már a múlt év május elsejei csatlakozást követően szabadon vállalhattak munkát az új tagországok állampolgárai.

A magyar külügyminisztérium internetes címén részletes tájékoztató olvasható az átmeneti munkaerőpiaci korlátozásról. Ebből kiderül, hogy Svédországban, ĺrországban valamint az Egyesült Királyságban már a múlt év május elsejei csatlakozás óta szabadon vállalhatnak munkát az új tagországok állampolgárai. A fennmaradó 12 régi tagországból több fenntartotta ugyan a munkaerőpiaci korlátozást, de könnyítéseket is bevezetett. A tájékoztató ugyanakkor megjegyzi, hogy ĺrországban a nem járulék alapú szociális járadékokat, segélyeket csak bizonyos idejű ott-tartózkodás alapján lehet igénybe venni. Az Egyesült Királyságban a munkát vállalóknak be kell jegyeztetniük magukat, megadva munkáltatójuk nevét és a munkavégzés jellegét, helyét. Erről igazolást állítanak ki a brit hatóságok.

A fennmaradó 12 régi tagországból több fenntartotta ugyan a munkaerőpiaci korlátozást, de könnyítéseket is vezetett be. ĺgy például Dánia bizonyos esetekben könnyített eljárásban adja ki a munkavállalási engedélyt. Ez akkor lehetséges, ha a munkafeltételeket kollektív szerződés szabályozza, vagy a munkavállaló a preferált szakmák egyikének képviselője. Egyes foglalkozásoknál Hollandia is gyorsított eljárással adja ki a munkavállalási engedélyt. Olaszország az új tagállamokból érkezőkre 20.000 munkavállalóra vonatkozó kvótát állapított meg, ilyen létszámig szintén könnyítve, a munkaerőpiaci viszonyok mérlegelése nélkül adják ki a munkavállalási hozzájárulást.

Finnország a szezonális munkavállalást, valamint a nappali tagozatos diákok tanulás közbeni munkavállalását teszi engedélymentessé. Németország és Ausztria továbbra is lehetőséget ad a korábbi kétoldalú egyezményekben szereplő kvóták szerinti munkavállalásra. Nem EU-s, de az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaként Norvégia ugyancsak könnyített munkaerőpiaci szabályozást alkalmaz. A teljes munkaidős foglalkoztatás, a norvég bértarifák és munkafeltételek esetén könnyített eljárásban adja ki a munkavállalási engedélyt.

Amennyiben az első két átmeneti év lejárta, tehát 2006. április 30-ig nem jelzi majd az adott régi tagállam, hogy továbbra is fenn akarja tartani a szabad munkavállalás korlátozását, akkor automatikusan a szabad munkavállalást biztosító közösségi jogszabályok lépnek életbe. A korlátozásokat további három, valamint kellő munkaerőpiaci indokok alapján újabb két évig lehet fenntartani. Az ötödik év végét követően a hetedik év végéig a szabad munkavállalástól eltérő szabályokat csak akkor alkalmazhatják a régi tagállamok, ha igazolható, hogy az új tagállamokból érkező munkavállalók számottevő munkaerőpiaci feszültséget okoznának.

Az új tagállamok állampolgárai 2004. május elsejétől ugyanakkor vízummentesen utazhatnak be valamennyi EGT tagállamba három hónapot meghaladó tartózkodási cél esetén is. Ilyenkor elegendő a beutazás után az adott ország idegenrendészeti hatóságánál kérni a tartózkodási engedélyt, amelyet jövedelemszerzési tevékenység esetén az EGT állampolgároknak és családtagjaiknak általában öt évre adnak meg, majd automatikusan hosszabbítható. Azok a tagállamok viszont, amelyek munkavállalási engedélyhez kötik az új tagállamokból érkezők munkavállalását, eltérhetnek a tartózkodási engedély kiadására vonatkozó közösségi jogtól, feltehetően a munkavállalási engedély időtartamának megfelelően adják majd ki ezeket az engedélyeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?