Müncheni neonácik merényletre készültek

Passau. Németországban példa nélkül álló cselekedetet terveztek müncheni neonácik – jelentette ki tegnap Passauban Edmund Stoiber bajor kormányfő.

Passau. Németországban példa nélkül álló cselekedetet terveztek müncheni neonácik – jelentette ki tegnap Passauban Edmund Stoiber bajor kormányfő. Stoiber a közép-európai kormányfők találkozójának záró sajtóértekezletén azokra a hírekre reagált, amelyek szerint neonácik merényletet terveztek az új müncheni zsidó központ építkezési helyénél. A helyi sajtó szerint a szélsőjobboldaliak november 9-ét, az 1938-as zsidóellenes náci pogrom évfordulóját szemelték ki tettük végrehajtására. Az évfordulón szándékoznak lerakni a központ alapkövét, az ünnepségre Johannes Rau államfőt is meghívták. A vezető müncheni lap, a Süddeutsche Zeitung gyanúsítottak közlésére hivatkozva azt írta, hogy a robbantást az ünnepség napját megelőző éjszaka akarták elkövetni. A rendőrség kedden egy müncheni rejtekhelyen lefoglalt 1,7 kilogramm TNT-t, továbbá lőfegyvereket és szúrószerszámokat, s előállította Dél-Bajtársi Kör elnevezésű társaság néhány tagját. A nyomozást időközben átvette a szövetségi főügyészség. Az ügyészség szerint gyanítható, hogy terrorista szervezkedésről van szó. A rendőrség csütörtökön újabb személyeket vett őrizetbe, s újabb fegyvereket foglalt le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?