Moszkvában megkezdődött az oltóanyag szétosztása

koronavírus-vakcina

Moszkvában megkezdődött szombaton 70 rendelőintézeten keresztül a koronavírus elleni oltóanyag szétosztása a betegségnek leginkább kitett emberek számára - jelentette be a fővárosi oltókampánycsoport.

A moszkvai polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a lehetőséggel elsőként a naponta sok emberrel érintkezésbe lépő egészségügyi és oktatásügyi alkalmazottak, valamint a szociális munkások élhetnek önkéntesen és ingyenesen, 18 és 60 év között. Nem kaphatják meg a két injekcióból álló adagot az ennél idősebbek, a terhes nők, egyes krónikus betegségekkel élő emberek, valamint olyanok, akik az elmúlt két hét alatt felső légúti fertőzésen estek át, vagy egy hónap alatt valamilyen más védőoltást kaptak. Szergej Szobjanyin polgármester pénteken elmondta, hogy a feliratokozás első napján ötezren jelentkeztek.

A kifejlesztői szerint 95 százalékos hatékonyságú Szputnyik V vakcinakúra két oltásból áll, amelyek között 21 napnak kell eltelnie.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán arra utasította Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettest, hogy készítse elő a koronavírus elleni széles körű országos védőoltáskampány jövő heti megkezdését, elsősorban az orvosok és tanárok körében. Putyin elmondta, hogy tudomása szerint már több mint kétmillió adagnyi Szputnyik V  áll rendelkezésre, ami lehetőséget ad "ha nem is a tömeges, de a széles körű" vakcinációra.

Az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium pénteki közlése szerint a Szputnyik V-ből legyártott adagok mennyisége hamarosan eléri a kétmilliót, ami lehetővé teszi az orosz lakosság tömeges beoltását

Külföldi tudósok aggasztónak nevezték az orosz vakcina kifejlesztésének gyorsaságát és azt, hogy a többfázisú tesztelés még nem fejeződött be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?