Moszkvában háromezer embert kellett kimenekíteni egy kigyulladt raktáráruházból

Moszkva |

<p>Háromezer embert kellett kimenekíteni vasárnap egy moszkvai külvárosi építőanyag-áruházból.</p>

A moszkvai közúti körgyűrű 65. kilométerénél található, Szingyika elnevezésű üzletközpontban legkevesebb 55 ezer négyzetméternyi területet borítottak el a lángok, a tetőszerkezet mintegy ezer négyzetméteren beomlott. 

A festékanyagokat is forgalmazó raktáráruházból robbanások hallatszottak - feltehetően a parkolóban elhelyezett autók repültek a levegőbe -, a helyszín fölött hatalmas, fekete füst gomolygott. 

Sajtóértesülések szerint a hatóságok nem zárják ki annak lehetőségét, hogy gyújtogatás történt. Füstmérgezés miatt többen orvosi segítségre szorultak, de halálos áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés. A mentésben három Ka-32-es oltóhelikopter, valamint csaknem 300 tűzoltó, 20 tűzoltóautó és nyolc daru vesz részt. 

A Szingyika Moszkva legnagyobb építőanyag-üzletközpontja, a 130 ezer négyzetméteres épületben 1200 üzlet működött. A piac értékét szakértők 6,5 milliárd rubelre becsülték. Hírügynökségek szerint kigyulladása az egyik legjelentősebb tűzvész az orosz főváros környékén ebben az évszázadban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?