<p><span style="font-size: 12px;">Az orosz vezérkar szombati közlése szerint Szíriában elmenekült az állásaiból az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több mint fél ezer harcosa az orosz légitámadások következtében.</span></p>
Moszkva szerint százával menekülnek az iszlamisták a légitámadások elől
Moszkva |
Andrej Kartapolov tábornok, helyettes vezérkari főnök egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy 72 óra alatt több mint hatvan bevetésben támadták az orosz harci repülőgépek a terroristákat, és jelentősen meggyengítették katonai képességeiket. A gépek az IÁ több mint ötven állását támadták meg. A bombázások éjjel-nappal folytak Szíria egész területén. A szélsőségesek körében pánik tört ki, és mintegy hatszázan elmenekültek az elfoglalt területükről - állította a tábornok hírszerzési értesülésekre hivatkozva. A menekülők Európába akarnak eljutni - tette hozzá. Kartapolov azt is elmondta, hogy Oroszország előre értesítette az Egyesült Államokat a bevetésekről, és azt tanácsolta, hogy maradjanak távol az amerikai repülőgépek attól a területtől, ahol az orosz akciók folynak. Ezek a támadások nem csak folytatódni fognak, hanem fokozódik is az intenzitásuk - mondta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.