Moszkva részlegesen korlátozza a Facebookhoz való hozzáférést

Kamu megosztós verseny terjed az interneten, a „nyertesek” az összes pénzüket elveszíthetik

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) pénteken bejelentette, hogy részlegesen korlátozza a Meta amerikai nagyvállalat által működtetett Facebook közösségi portált, azzal vádolva a Metát, hogy cenzúrázza az orosz híreket és megsérti az orosz állampolgárok emberi jogait.

„A főügyésznek a Facebook közösségi portállal kapcsolatos döntésével összhangban a Roszkomnadzor február 25-től intézkedéseket léptet életbe a hozzáférés korlátozására” – közölte a felügyelet.

A korlátozás módjára a felügyelet nem tért ki. Korábban büntetőintézkedésként lassította a Twitter mikroblog portál működését.

A Roszkomnadzor azt kifogásolta, hogy az amerikai óriáscég korlátozta a portálon az orosz védelmi minisztérium televíziója, a Zvezda, a RIA Novosztyi állami hírügynökség, valamint a Lenta.ru és a Gazeta.ru hírportálok hivatalos oldalait.

„A Roszkomnadzor a Meta vezetésétől a Facebook által az orosz médiumokra kényszerített korlátozások feloldását és az intézkedések kiszabásának indoklását kérte. A közösségi portál tulajdonosai figyelmen kívül hagyták ezeket a kéréseket” – áll a közleményben.

A Roszkomnadzor szerint a Facebook 2020 októbere óta legalább 23 esetben cenzúrázta az orosz médiumokat és internetes forrásokat.

„A külügyminisztériummal konzultálva az ügyészség úgy döntött, hogy a Facebookot olyan közösségi portálnak minősíti, amely érintett az orosz állampolgárok emberi jogai és az alapvető szabadságjogai megsértésében” – áll a felügyelet közleményében.

Az orosz hatóságok az elmúlt években többször is intézkedéseket hoztak a nagy közösségi portálok ellen, gyakran a kiskorúak védelmére vagy a szélsőségesség elleni harcra hivatkozva. Többször is pénzbírsággal sújtották a Facebookot, legutóbb decemberben 1,9 milliárd rubel értékben a YouTube-ot, a TikTokot és a Twittert.

Egy orosz bíróság szintén decemberben rekordösszegű, 7,2 milliárd rubeles pénzbírságra ítélte a Google amerikai informatikai nagyvállalatot, amiért nem törölte az orosz hatóságok által törvénytelennek minősített tartalmakat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?