Emellett az amerikai pénzügyminisztérium Steven Mnuchin tárcavezető aláírásával pénteken tette közzé döntését Washingtonban, miszerint büntetőintézkedéssel sújtja az orosz pénzintézetet.
A minisztérium által kiadott közlemény indoklása szerint az Agroszojuz "jelentős tranzakciókat" hajtott végre Han Jang Szuval, az észak-koreai külkereskedelmi bank moszkvai képviseletének vezetőjével. A külkereskedelmi bank Észak-Korea egyik legfontosabb pénzügyi intézménye.
Az amerikai minisztérium az észak-koreai bank moszkvai irodájának helyettes vezetőjét, Ri Jong Vont is szankciókkal sújtotta, leszögezve, hogy mind a képviselet vezetőjét, mind a helyettesét Oroszországnak ki kellene utasítania.
A tárca továbbá büntetőintézkedést hozott az észak-koreai bank két leányvállalata ellen is: egyikük Kínában, a másikuk pedig Észak-Koreában tevékenykedik.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.