Moszkva-barát szakadárok harckocsikat zsákmányoltak

Kijev |

<p>Két harckocsit zsákmányoltak könnyűszerrel az ukrán hadseregtől a kelet-ukrajnai szakadárok - jelentette kedden a Regnum orosz hírportál.</p>

A Moszkva-barát tüntetők gépkocsikkal állták el két T-64-es útját, illetve fegyvertelen helybéliek vették körül őket. A harckocsikat irányító katonák rövid szóváltásba keveredtek a Kijev-ellenes tüntetőkkel, majd otthagyták a tankokat, amelyek így a Regnum által "Délkeleti Hadseregnek" nevezett csoport fegyvereseihez kerültek, akik pedig a Donyeck megyei krasznoarmejszki járásba távoztak a harcjárművekkel.    A Regnum az esettel kapcsolatban megjegyzi, hogy az ukrán katonák harci szelleme és felkészültsége nagyon gyatra: csupán néhány nap leforgása alatt gyakorta fegyvertelen Moszva-barát tüntetőknek sikerült eltulajdonítaniuk nagy mennyiségű lőfegyvert, illetve egy Igla típusú tüzérségi ütegeket szállító teherautót is zsákmányoltak tőlük.     A BBC helyszíni jelentése szerint közben a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban az Oroszország-barát szakadárok bejelentették: készek visszaverni az ukrán katonák bármilyen támadását.    "A városunk ismeretlen fegyveresekkel van körülvéve" - mondta az Interfax hírügynökségnek egyik koordinátoruk, Mikolaj. A férfi nem zárta ki, hogy hamarosan kezdetét veszi a város ostroma.    Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvezető államfő bejelentette, hogy a parlament szerdán a kelet-ukrajnai helyzetnek szentelt zárt ülésén hallgatja meg a fegyveres szervezetek vezetőinek és az illetékes minisztereknek a beszámolóját "a nemzetbiztonsági helyzetről és az alkotmányos rend védelméről".
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?