Monorierdőnél szétlopták a roncsot

Monorierdő/Budapest |

<p>Nagy erőkkel nyomoznak a múlt heti monorierdői vasúti katasztrófa során összeroncsolódott kocsiból ellopott fémalkatrészek eltulajdonítói után, a rendőrök vasárnap is dolgoztak az ügyön - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.</p>

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a ceglédi vasútállomás egyik vágányán álló roncskocsit még péntekre virradóra fosztották ki. Az ezt a kocsit is tartalmazó személyvonat hétfőn rohant bele Monorierdőnél az előtte haladó Intercity utolsó kocsijába. A baleset következtében négyen meghaltak, több tucatnyi utas pedig megsérült.
Az összeroncsolódott kocsiból a tolvajok 14, színesfémet tartalmazó fűtéscsövet vittek magukkal, ezek összértéke eléri a másfél millió forintot - tette hozzá. A roncskocsi kifosztása nem befolyásolja a baleset körülményeinek vizsgálatát, ugyanis a rendőrség által felkért szakértők még a lopás előtt, csütörtökön elvégezték a szükséges felmérést. Most a rendőrök feltérképezik azt a környéken tevékenykedő bűnözői kört, amelynek tagjainak köze lehet a színesfémlopáshoz. A vizsgálat egyébként ismeretlen tettes ellen, lopás bűntette miatt folyik - hívta fel rá a figyelmet Beluzsárné Belicza Andrea. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?