Moldovai elnök: „győzelem” a csatlakozási tárgyalásokról szóló uniós döntés

Maia Sandu

Maia Sandu moldovai elnök „győzelemnek” nevezte az Európai Tanács csütörtöki döntését, amelynek értelmében Moldova megkezdheti az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat.

„Az Európai Unió igent mondott hazánkra, igent mondott európai jövőnkre. Ez új fejezetet nyit a történelmükben” – írta Sandu a Facebook-oldalán. Szerint két évvel ezelőtt még senki sem képzelte volna, hogy Brüsszel a csatlakozási tárgyalások megkezdését fogja javasolni a Moldovai Köztársasággal.

Sandu köszönetét fejezte ki „minden olyan polgárnak, aki a demokráciát és a jólétet választja, aki kitartóan és türelmesen dolgozik”, mert ők mind azt vallják, hogy a volt szovjet köztársaság „jobbat érdemel” – húzta alá Sandu.

„Európaiak vagyunk, és ezt az egész Európai Unió elismeri” – tette hozzá.

Sandu az X közösségi oldalon közzétett üzenetében azt is kijelentette: „megtiszteltetés” számára, hogy Ukrajnával együtt vehet részt az uniós csatlakozási folyamatban. „Induljunk el együtt ezen az úton, hogy egy még erősebb és egységesebb Európát építsünk” – zárta bejegyzését Sandu.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?