Módosította programnyilatkozatát a cseh kormány

Petr Fiala

Módosította szerdán programnyilatkozatát a mintegy 14 hónapja hivatalban lévő jobbközép cseh koalíciós kormány – közölte a kormányülés utáni sajtótájékoztatón Petr Fiala miniszterelnök.

A kormányfő szerint erre a lépésre elsősorban az ukrajnai háború és annak gazdasági következményei miatt volt szükség. A legfontosabb változások a pénzügyet, az energiaipart és az oktatásügyet érintik.

„Tekintettel arra, hogy mindössze programmódosításról van szó, a kormány nem tervezi, hogy újra bizalmat kérjen a parlamenttől” – mondta Václav Smolka kormányszóvivő újságíróknak.

Az önálló Csehország több mint harmincéves történetében ez az első eset, amikor egy kormány hivatalosan módosította programját. „Fő céljaink és prioritásaink nem változnak, továbbra is folytatjuk a közkiadások rendbetételét, marad az EU- és a NATO-orientáció” – szögezte le a kormányfő újságírók előtt. „Tisztességes és szükséges lépésről van szó, csak az Európában végbement változásokra és új kihívásokra reagálunk” – mutatott rá Petr Fiala.

A kormány egyebek között kötelezettséget vállalt, hogy keresni fogja a lehetőséget arra, hogy az idei évre jóváhagyott 295 milliárd koronás költségvetési hiányt a jövő évben mintegy 70 milliárd koronával csökkentse. A hadseregre fordított kiadások ugyanakkor már a jövő évben elérik a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát, míg korábban ezzel csak 2025-ben számoltak.

Az egyik leginkább vitatott módosítás, hogy a kormány azonnal elállna az öregségi nyugdíjak értékét megtartó eddigi szabályozástól, amely magas infláció esetén az államot megfelelő nyugdíjemelésre kötelezi. Ennek alapján júniusban a nyugdíjak átlagban 1750 koronával emelkednének, ami mintegy 35 milliárd koronával terhelné meg az államkasszát. A módosított szabályzat alapján az emelkedés átlagban csak 750 koronát tenne ki.

A kormány szerint megtakarításokra van szükség, ezzel indokolja döntését. A téma egyébként már a képviselőházban van, s az ellenzék bejelentette: obstrukcióval is igyekszik megakadályozni a törvénymódosítás elfogadását. A szakszervezetek is tiltakoznak a mintegy hárommillió nyugdíjas „meglopása” ellen. A képviselőházban a kormányoldalnak jelentős többsége van, ezért a módosításokat megkísérelik gyorsított menetben keresztülvinni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?